Szerda este beköszönt tisa beáv, minden hittestvérünknek könnyű böjtöt kívánunk!

A böjttel a két Szentély elpusztítására emlékezünk: Salamon király Szentélyét a babilóniaiak, Nebukadneccar király seregei rombolták le az i. e. 6. században. Jeruzsálemet feldúlták, a lakosság jelentős részét pedig Babilóniába hurcolták. A második jeruzsálemi Szentélyt a rómaiak pusztították el i. sz. 70-ben. A zsidó hagyomány mindkét Szentély pusztulását áv hónap kilencedikéhez kapcsolja.

A második Szentély lerombolása után mintegy 2 ezer éves szétszóratás vette kezdetét, mivel a korabeli zsidó vallási élet Jeruzsálemben ellehetetlenült. A Szentély elpusztításával ugyanis

megszűnt a mindennapi áldozat és az isteni jelenlét (Sechiná) különleges, Jeruzsálemhez kötődő megnyilvánulása.

Áv kilencedikének különlegesen tragikus voltát jelzi, hogy a későbbi zsidó emlékezet más történelmi tragédiákat is ehhez az időszakhoz kapcsolt (ilyen volt például az 1492-es spanyolországi kiűzetés).

Mindezek miatt a tisa beávi böjt hasonlít a jom kipurihoz, hiszen teljes napos böjt. Ma este 8 óra 31 perctől holnap este negyed 10-ig a vallásos zsidó emberek nem esznek; nem isznak (még vizet sem); csak a legszükségségesebb higiéniai tisztálkodást végzik el, azaz nem zuhanyoznak, nem fürödnek élvezetből; nem használnak testápolókat, krémeket, olajokat, illatszereket; nem viselnek igazi bőrből készült cipőt; tartózkodunk a házasélettől.

(A betegekre, a várandós nőkre, a gyógykezelés alatt állókra könnyítések vonatkoznak, ezekről kérdezzék meg közösségük rabbiját.)

A különböző közösségekben további szokások is megfigyelhetők: az emberek alacsonyan, a földhöz közel ülnek; nem köszöntik egymást a szokásos módon; kerülik a tréfálkozást, a szórakozást és a fölösleges társasági beszélgetést; nem tanulmányoznak olyan tórai szövegeket, amelyek örömöt okoznak; s habár tisa beáv idején nincs munkatilalom, a vallásos zsidók legalább délig igyekszik kerülni a figyelmüket a böjt lényegétől elvonó munkavégzést. A fentiek ellenére ez a böjt sem pusztán önsanyargatás, inkább

az a cél, hogy az ember a kényelmes, élvezetes, mindennapi élete egy napig tartó felfüggesztésével magát a veszteséget, a kiszolgáltatottságot tapasztalja meg.

Tehát tisa beáv egyrészt emlékezés a két Szentély pusztulására; másrészt a veszteség felett érzett gyász megélése és kifejezése; harmadrészt személyes önvizsgálat. Ez utóbbi magyarázata az, hogy bölcseink szerint a pusztulásért nemcsak a hódítók okolhatók, hanem belső okok is, így az „alaptalan gyűlölet” (szinát chinám), amelynek következményeként az emberek elidegenedtek egymástól és véget ért a közösségi összetartás.

A böjt előtti utolsó étkezés neve szeudá máfszeket (elválasztó evés), ami a hagyományok szerint egyszerű fogásokból áll: lehet kenyér, hamuba vagy sóba mártott kemény tojás, lencse. A tojás és a lencse hagyományos gyászételek, mert kerek formájuk a gyász körforgását jelképezi.

Ma az esti ima után felolvassuk Jirmijáhu próféta könyvét (ezért illusztráltuk cikkünket Rembrandt mesternek a Jeruzsálemet sirató Jirmijáhut ábrázoló festményével), az esti és a reggeli imák során pedig gyászénekek (kinot) hangzanak el. Ezek a Szentély pusztulásáról, a mártírokról, a keresztes hadjáratok üldözéseiről és más történelmi tragédiákról szólnak. Reggel (hagyományos askenázi szokás szerint) a férfiak nem vesznek fel táleszt és tfilint, mert ezek a méltóság és a dísz jelei, ezeket csak a délutáni mincha imánál veszik fel.

Csütörtök este 21 óra 15 perc után már lehet enni és inni; a rabbik azt ajánlják, hogy először vizet igyunk, majd csak igen könnyű ételeket fogyasszunk, egy nehéz „lakoma” ugyanis megterhelő lehet a gyomornak. Askenázi közösségekben szokás, hogy a böjt másnapján is kerülik a hús és a bor fogyasztását, mivel

a hagyomány szerint a lerombolt Szentély egyes részei áv 10-én is égtek.

A felsorolt testi korlátozások jelzik azt is, hogy az Örökkévaló teremtett világában a pusztítást, a rombolást nem szabad a „normálisan előforduló” jelenségek közé sorolni. Éppen ellenkezőleg: arra kell koncentrálni, hogy újra meg kell teremtenünk a normális állapotot, azaz a közösségi összetartozást és az emberek közötti jó kapcsolatokat. Ennek reményében hangzanak el zsinagógáinkban e héten szombaton Jesája próféta legendás szavai:

„Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet”!

---