Az önök segítségével megtaláltuk dr. Csillag István örököseit
Nemrég adtuk közre dr. Bíró-Balogh Tamás irodalomtörténész segítségkérését, aki egy készülő kiadványhoz dr. Csillag István sebész, orvostörténész családját, jogörököseit szerette volna felkutatni. Örömmel számolunk be róla, hogy felhívásunk célba ért! Köszönjük!
Dr. Bíró-Balogh Tamás egy irodalomtörténeti munka befejezéséhez és szövegközléshez a szerzői jogok miatt kereste dr. Csillag István (1913-1997) sebész, orvostörténész leszármazottait, jogörököseit. Az irodalomtörténész azért kérte a segítségünket, mert dr. Csillag István a zsidó közösség tagja volt Budapesten, s feltételezte, hogy jogörökösei ma is a fővárosban élnek.
Az irodalomtörténész arról értesítette honlapunkat, hogy a felhívás közzététele után rekordgyorsasággal jelentkeztek nála a családtagok, azaz a felhívásunk gyorsan és sikeresen célba ért. Nagyon köszönjük a magyar zsidó közösség segítségét!
„Dr. Csillag Istvánról – aki fiatalkorában Radnóti Miklós barátja volt – írtam egy tanulmányt, mert találtam tőle egy kiadatlan regényt, azt sajtó alá rendeztem, és szeretném megjelentetni” – ezzel magyarázta dr. Bíró-Balogh Tamás, hogy miért volt fontos számára megtalálni az örökösöket.
Borítókép: Jorono/Pixabay
Fájóan fiatalon távozott – Szendy Barbitól búcsúzunk
Mit jelent a „timsel”, az Édentől keletre titokzatos héber szava?
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
Bodrogkeresztúr és Mád: zsidó történetek és ízek a Tejjel-Mézzel első adásában
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!
A Mazsihisz tényfeltáró bizottságot hoz létre az ügynöklisták nyilvánossága és az állambiztonsági múlt kutatására
IV. HanukaFeszt – A csoda velünk kezdődik!