Van jövő!

dr. Nógrádi Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnökének személyes beszámolója a Nemzetközi Élet Menetéről, Auschwitz-Birkenauból.

A Soah Emléknapján a Nemzetközi Élet Menetével Auschwitz Birkenauba gyalogolunk.

Együtt lépkedünk a gázai fogságból megmenekült túszokkal, a túlélőkkel, a gyászolókkal, együtt a tizenkétezer megemlékezővel, akik negyven különböző országból érkeztek. Közöttük több mint nyolcvanan Magyarországról, holokauszt-túlélők, a Frankel Zsinagóga tagjai, zsidó és nem zsidó iskolák diákjai együtt megyünk a nemzeti lobogó alatt.

Nagyszüleimet Nyíregyházán a magyar csendőrök marhavagonba kényszerítették. A német fasiszták pedig idehozták őket, Auschwitz Birkenauba, a több mint másfél millió zsidó áldozattal együtt, akiket itt gyilkoltak meg, és égettek el.

Auschwitz-Birkenau a „legnagyobb magyar temető”. Vagy talán mégsem, mert nincsen itt sír, egyetlen egy sem.

Baktatunk a szemerkélő esőben kéz a kézben a fiammal. Gondolatban a nagyszüleimmel beszélgetek. Hallom utolsó óhajukat a gázkamrából:

„Csak a gyerekek túléljék!”

Úgy mormolom, mint egy imát:

„Három lányotok, Edit – az én anyám, Vera és Klári megmenekültek, és túlélték a borzalmat, de a többijüket veletek együtt elnyelte az auschwitzi krematórium lángja. Én az unokátok vagyok, és ő itt a fiam, a ti dédunokátok, Jakab. De van még más dédunokátok is. És van zsidó állam a Szentföldön, Izrael a neve, amelynek erős védelmi hadserege van.”

Valahogy elkavarodunk. Az Izraeli Oktatási Minisztérium diákjai között találjuk magunkat, akik izraeli zászlóba burkolódzva egy tórával táncolnak, énekelnek.