Omer Shem Tov és Keith Siegel, akiket nemrég szabadítottak ki a Hamász fogságából, interjút adtak a CNN hírcsatornának, és azokról a túszokról beszéltek, akik még mindig Gázában vannak. Shem Tov, akit 505 napig tartottak fogva, elmondta, hogy fogvatartói attól a pillanattól kezdve másként bántak vele, hogy Donald Trumpot újra megválasztották az Egyesült Államok elnökének.
„A terroristák nagyon féltek tőle (Trumptól)” – mondta Shem Tov. „Azt akarták, hogy Kamala (Harris) nyerjen, de amikor Trumpot választották meg, rájöttek, hogy ő valóban haza akarja hozni a túszokat – így azonnal megváltozott a viselkedésük velem szemben. Jobb bánásmódban részesültem, még az étel is jobb lett.”
Az interjúban Shem Tov arról is beszélt, hogy rettegett az izraeli hadsereg bombázásai miatt, miközben fogságban volt – attól félt, hogy saját népe, a „testvérei” okozzák majd a halálát. Később elmesélte találkozását Trumppal is, és felszólított a még Gázában lévő 58 túsz azonnali szabadon bocsátására. „Itt érzem, mintha fojtogató érzés lenne a torkomban” – mutatott a nyakára – „a túszok életének megmentése fontosabb, mint a Hamász likvidálása.”
Keith Siegel, aki 484 nap után szabadult ki, szintén megszólalt az interjúban. Beszélt Omri Miranról és Matan Angerstről, akikkel együtt tartották fogva. Elmondta, milyen lelki teherrel él, mióta szabadon engedték – különösen, hogy sokan még mindig nem térhettek haza. „Nagyon nehéz belegondolni, min mennek keresztül” – mondta Siegel. „Nem tudom kiverni a fejemből. Minden nap, sokszor gondolok rájuk. Aggódom értük. Hiányoznak.”
Siegel és Miran közel öt hónapig voltak együtt fogságban, 2024 júliusáig. A Hamász által a múlt hónapban közzétett videón Miran életjelet adott, és a felvételen közvetlenül megszólította Siegelt. „Úgy nézett ki, mintha egy másik ember volna – rossz értelemben” – mondta most Siegel. „Nagyon nehéz volt Omrinak arra gondolnia, hogy a lányai apa nélkül nőnek fel, hogy kimarad az életük fontos pillanataiból.”
A kiszabadult túszok, köztük a 22 éves Omer Shem Tov márciusban találkoztak Trump elnökkel. Instagram / @omer.is.home
Siegel szerint Angerst segített neki arabul tanulni, és arról álmodoztak, hogy egyszer együtt esznek majd a fiú szüleinek otthonában. Azt is elmondta, hogy hármójuk – Siegel, Angerst és Miran – közös reménye volt, hogy az izraeli hadsereg merész akcióval kiszabadítja őket. Ez a remény szerinte 2024 augusztusában foszlott szét, amikor a Hamász kivégzett hat túszt: Resh Goldberg-Polint, Eden Jerushalmit, Uri Daninót, Alex Lubanovot, Almog Szerusit és Carmel Gatot.
Siegel az interjúban arra is kitért, hogy szerinte Izrael növekvő katonai jelenléte Gázában, még ha az IDF óvatos is; veszélyt jelenthet a túszokra nézve: „Féltem, hogy az IDF megpróbál kiszabadítani, és közben megölnek a fogvatartóim. Ez most is aggaszt a még ott lévő túszok miatt... A háborúban túszok haltak meg. Ezt el lehetett volna kerülni, ha mindenkit visszahozunk. Ez a megoldás – visszahozni őket, megállapodással.”
Az interjú a CNN oldalán tekinthető meg.
