A Scheiber Sándor Gimnázium és Általános Iskola kilencedikes tanulója, Takács Noémi Zoé, valamint csapata hibátlan mérleggel nyerte meg az U18-as világbajnokságot, így feljutottak az A csoportba! Zoé kiemelkedő teljesítményével nemcsak a csapat sikeréhez járult hozzá, hanem elnyerte a VB legjobb kapusa címet is. Ez óriási elismerés, amelyre az egész iskolai közösség nagyon büszke.
Takács Noémi Zoé már 2024-ben is sporttörténelmet írt, hiszen tagja volt a 3×3-as ifjúsági olimpiai bajnok válogatottnak. Az 5×5-ös jégkorongban a Tüskecsarnokban rendezett világbajnokság már a harmadik VB-je volt, ahol korábban egy negyedik és egy harmadik helyezést ért el. Ezúttal azonban hazai pályán, a hazai közönség támogatásával mindenképpen győzni akart, és ez sikerült is.
A csapat öt mérkőzést játszott a tornán, és kivételes teljesítményüknek köszönhetően olyan hokinagyhatalmakat győztek le, mint Franciaország, Norvégia, Olaszország, Németország és Ausztria.
Az iskola január 24-ei szombatköszöntő ünnepségén részt vett dr. Grósz Andor, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke, hogy személyesen fejezhesse kis gratulációját Zoénak, majd méltató szavak kíséretében átadta a Mazsihisz ajándékát, elismerve a kilencedikes tanuló sport iránti elkötelezettségét és kivételes eredményeit.
Szívből gratulálunk Zoénak, és további sok sikert kívánunk neki sportkarrierjében! Köszönjük, hogy a közösségünket ilyen nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el!
A fotók egy része a Scheiber Iskola Facebook-oldaláról származik.
Zucker-Kertész Lilla beszámolója