Napi Talmud - Bava Batra 176: „A legutolsó kapu"

A Dáf Jomi egy több évszázados gyakorlat, amelynek során a babiloni Talmud egyetlen oldalát tanuljuk meg minden nap, meghatározott időbeosztás szerint. Ilyen ütemben a ciklus befejezése 7,5 évet vesz igénybe. A My Jewish Learning  úttörő célkitűzése, hogy a zsidó tanulás e globális projektjét széles közönség számára is elérhetővé tegye, mi pedig igyekszünk rendszeresen közzétenni ezeket a tanításokat.

Tegnap, a Bava Batra traktátus utolsó előtti oldalán találkoztunk a traktátus utolsó misnájával. Ebben Rabbi Jismael azt állította, hogy ha egy kezes a kölcsön megkötése után vállal felelősséget, akkor a hitelező nem hajthat be a kezes zálogolt vagyonából. Rabbi Simon ben Nannasz azonban szigorúbb álláspontot képviselt: a hitelező semmit sem követelhet a később csatlakozó kezestől; olyan, mintha a kezes semmit sem mondott volna. Ben Nannasz meg is magyarázta az álláspontját: képzeljük el, hogy egy hitelező fojtogatja az adóst, aki tartozik neki, és egy járókelő közbelép, felajánlva, hogy kezeskedik a kölcsönért. Nyilvánvaló, hogy ez az ajánlat csak az adós életének megmentésére irányul, ezért nem tekinthető kötelező érvényűnek – és ebből következően minden olyan kezesség, amely a kölcsön megkötése után történik, szintén nem kötelező érvényű.

A misna Ben Nannasz és a pénzügyi károkkal kapcsolatos tanulmányok egész projektjének lelkes dicséretével zárult:

Aki bölccsé akar válni, annak a pénjog tanulmányozásával kell foglalkoznia, mivel a Tórában nincs nagyobb fegyelem, és olyan, mint egy folyó forrása. És aki pénzügyi jogot/monetáris jogot akarja tanulmányozni, az hallgasson Simon ben Nannaszra.

Ez egy szép lezárása lehetett volna az egész traktátusnak – egy meglepő ítélet, amelyet a tárgyhoz és a tanítóhoz szóló óda követ. Azonban a Gemara szokásához híven az utolsó pillanatban hozzátesz egy fordulatot:

Rabba bar Hana azt mondja, hogy Rabbi Johánán így szólt: „Bár Rabbi Jismael megdicsérte Ben Nannaszt, miután hallotta az eltérő véleményét, a halaha valójában Rabbi Jismael véleménye szerint van.”

Rabbi Jismael megdicsérte Ben Nannaszt a briliáns elemzéséért. Valójában azonban az ő elméleti példája nem bizonyítja az álláspontját. Ben Nannasz példájában a kezességvállaláls egy rendkívüli kényszer alatt történt, hiszen a járókelőnek oka volt azt hinni, hogy a hitelező meg fogja ölni az adóst., mivel a járókelőnek oka volt feltételezni, hogy a hitelező megölné az adóst. Természetes, hogy ilyen esetben a bíróság nem kötelezheti a kezest a kötelezettségére! De a legtöbb eset nem ilyen drámai; a legtöbb eset hétköznapibb, így ha valaki egyszerűen vállalja, hogy kezességet vállal a kölcsönért a pénz átadása után, Rabbi Jismael szerint a kezesség továbbra is érvényes.

De mit mondana Rabbi Jismael a Ben Nannasz által elképzelt meglehetősen rendkívüli esethez?

Jöjj és hallgasd, ahogy Rabbi Jákov mondja Rabbi Johánán nevében: „Rabbi Jismael Ben Nannasz esetében is eltérően vélekedett, még akkor is, ha az adóst épp fojtogatják.”

Még abban az esetben is, amikor az adóst fojtogatják, és egy jó szamaritánus kezes a pénztárcájával menti meg az életét, Rabbi Jismael úgy gondolja, hogy a kezes köteles a tartozást megfizetni. De valóban hihető, hogy így gondolja? Rabbi Jehuda lép közbe, és Smuelre hivatkozva magyarázatot ad:

Ha az adóst épp fojtogatják, és emellett a kezes átruházási cselekményt is végrehajtott, akkor a kezes kötelessé válik a tartozás megfizetésére.

Rabbi Jismael tehát a jó szamaritánus kezest teszi felelőssé a kölcsönért, ha az nemcsak szóban vállal garanciát, hanem a megszerzés aktusát is végrehajtja. Innen megtudjuk, hogy a legtöbb esetben a kezeseknek nem kell átruházási aktust végrehajtaniuk. Ez adja a traktátus utolsó sorait:

És a halaha szerint az a kezes, aki a pénz átadásának pillanatában vállal felelősséget a kölcsönért, nem igényel átruházási aktust; de ha a pénz átadása után vállal felelősséget, átruházási aktus szükséges.

Továbbá, az a kezes, aki bíróság jelenlétében vállal kezességet, nem igényel átruházási aktust, mivel magáénak tudhatja a bíróság bizalmát, így ennek révén elhatározza magát a kötelezettségvállalásra.

Miután egy kölcsön már létrejött, az esetleges kezesnek többet kell tennie annál, mint hogy szóban ígéri a tartozás rendezését. Egy átruházási aktust kell végrehajtania, vagy nyilatkozatát bíróság előtt kell megtennie. Ez a hivatalos környezet és a jogi szakértők jelenléte komolyságot és formalitást kölcsönöz az ügynek, így a kezes szavai kötelező érvényűvé válnak.

Ez finom, de találó lezárása annak a 410 oldalnak, amelyet korábban Nezikin traktátusnak hívtak, ma pedig Bava Kamma, Bava Mecia és Bava Batra traktátusoknak neveznek. Együttesen ezek a traktátusok képezik a zsidó polgári jog alapját, mélyrehatóan vizsgálva, hogyan lehet jóvátenni a véletlen vagy szándékos károkat, valamint a bérlés, kölcsönadás, gondoskodás, kölcsönkérés, öröklés és elveszett tárgyak visszaszolgáltatásának részleteit. Jelentős figyelmet fordítanak az adásvételek és szerződések megfelelő és jogilag kötelező érvényű megkötésére is.

Mindezek során a bíróság fontos szerepet játszik – sokkal nagyobbat, mint amit eddig más traktátusokban láttunk. Ezekben az esetekben nagy a tét, az érzelmek felfokozottak, és valószínű, hogy az emberek nem lesznek képesek egyedül megoldani a nézeteltéréseiket. A közösség megfelelő működéséhez megbízható döntőbíróra van szükség. Ezt a szerepet a bíróság, és ezáltal a rabbik töltik be.

A My Jewish Learning írása alapján fordította: Zucker-Kertész Lilla
A Bava Batra 176 itt olvasható.