Miért áld Bileám, ha átkozni jött? – Tanítások a Bálák hetiszakaszból

A Balak hetiszakaszban egy különös, de mély tanulságokat hordozó történetet olvasunk: Bileám, a pogány próféta minden kísérlete, hogy átkozza Izrael népét, áldássá fordul.

„Íme, áldásra kaptam megbízást – Ő [az Örökkévaló] áldott, és én nem fordíthatom vissza. Nem látta Jakóbnál a bűnt, és nem talált Izraelben álnokságot. Hashem, az ő Istene vele van, és a Király barátsága benne lakozik.” (Bamidbar 23:20-21)

Ez a kijelentés nemcsak különleges, de látszólag ellentmondásos is. Hiszen tudjuk: Izrael népe vétkezik, és Isten, a Tóra tanúsága szerint, igenis pontos ítéletet gyakorol fölöttük. Akkor hogyan mondhatja Bileám – és még inkább, hogyan engedheti ezt az Örökkévaló –, hogy nincs bűn?

Rabbi Z. Epstein magyarázata szerint a kulcs az ember belső lényegében rejlik. Egy zsidó ember – bármilyen állapotban is legyen – legbelső lényegében mindig az Örökkévaló akaratát kívánja teljesíteni. A bűn, még ha meg is történik, nem válik a személy szerves részévé. Külső „kosz”, de a szív tiszta marad.

A Netivot Shalom (egy híres chaszid kommentár és tanításgyűjtemény) még tovább megy: egy zsidó ember valójában képtelen tudatosan, szándékosan vétkezni – csak akkor történik meg, ha a jécer hárá, a rossz ösztön, megtéveszti. Ez a „szellemi butaság” ahhoz hasonló, mint amikor egy egyszerű paraszt elvágja a palota csillárját tartó kötelet, mert nem érti, mit tesz – ugyanígy mi sem értjük mindig tetteink következményeit. Ezért az Örökkévaló a bűn közvetlen tettét ítéli meg, nem pedig annak mélyebb következményeit.

A Tiv HaTorah (ami egy modern zsidó kommentárgyűjtemény) emlékeztet minket: még ha vétkezünk is, az Örökkévaló irántunk való szeretete változatlan marad. Rabbi Brazil ehhez a helbonát, a kellemetlen szagú növényt hozza példának, amely mégis része a szent ketoretnek, és amely éppen a közösség részeként válik értékessé. (A ketóret volt az a különleges füstölőszer-keverék, amit a Szentélyben (Miskánban és később a jeruzsálemi Templomban) használtak naponta kétszer az oltáron.) Még a bűnös is hozzájárul a közösség illatához, és visszatalálhat Istenhez. A helboná héber kezdőbetűi: "Hájáv Leimor Bisvili Nivrá Háolám" – „Köteles vagyok azt mondani: miattam lett teremtve a világ.” Ez a méltóság minden zsidó ember sajátja, még ha vétkezett is.

Érdekes megfigyelés Rabbi Wolbe-tól, hogy míg Jákov és Mózes intéseket is belefoglaltak az áldásukba, addig Bileám áldása mentes minden bírálattól. Miért? Mert Jákov és Mózes belülről, vezetőként beszéltek – ezért hangsúlyozták a felelősséget. Bileám viszont kívülálló volt: ő csak az Örökkévaló és a népe közti kapcsolatot látta – azt, amely soha nem szakad meg. Ez a kettősség tükröződik a reggeli áldásainkban is: előbb azt mondjuk, hogy az Örökkévaló erővel ruház fel minket a szolgálatához, majd azt, hogy "koronával ékesíti Izrael fiait" – még akkor is, ha hibáztunk.

Balak hetoszakasza mindig Tammuz hónapjában kerül felolvasásra – ez sem véletlen. 17-én történt az aranyborjú bűne, de a nép akkor is ezt mondta: „hág láHásem mohor” – „Ünnep lesz holnap Hásemnek.” A bűn mélyén már ott volt a vágy a jóra. Ez a hónap Reuven törzséhez kapcsolódik, aki megbánással kiáltott fel: „Ana ani bo – hová menjek most?” A bűn után is ott a lehetőség a visszatérésre.

Rabbi E. Lopian tanítása szerint, amikor másokról rosszat mondunk, magunk idézzük elő az ítéletet. Áháv király, bármilyen gonosz is, mégis sikeres volt, mert népe nem árulta el egymást. Saul király, minden szentsége ellenére, vereséget szenvedett, mert az emberek elárulták Dávidot. A rosszindulatú beszéd olyan, mint a horogra akadt hal: azt hiszi, szabad, pedig már megfogták. Ezért különösen fontos gondolkodnunk, mielőtt beszélünk.

A Sefas Emes (haszid kommentárgyűjtemény) alapján: az egyén néha vétkezik, de a közösség tisztasága védőpajzsként szolgál. Ezért lát Bileám bűntelenséget: ő az egész népet látja. Ezért is hangsúlyozzák bölcseink: maradj kapcsolatban a közösséggel. Amikor imádkozunk egy betegért, azt kérjük: „a többi beteggel együtt gyógyuljon meg Izrael népéből.”

Rabbi Kofman tanítása szerint, ha fiatal korunkban – a „Jákov” szakaszban – dolgozunk a jellemünkön, az Örökkévaló idősebb korunkban – a „Jiszráél” szakaszban – elnézőbb lesz velünk.

Az ember célja az, hogy fejlődjön az Istenszolgálatban. Ez azonban csak akkor válhat valóra, ha őszintén és belső tisztességgel törekszünk a saját jellemünk formálására.

Shira Smiles (Naaleh.com) tanítása alapján összefoglalta: Channie Koplowitz Stein / ford: Zucker-Kertész Lilla