Varázslatos Tu bisvát volt a Bethlen téren

2024. Január 28. / 11:22


Varázslatos Tu bisvát volt a Bethlen téren

Fergeteges hangulatú tu bisváti ünnepséget tartottak a Bethlen téri zsinagógában. Az asztalokon bőséges és színes gyümölcskavalkád, ízletes sütemények és egyéb harapnivaló várta a vendégeket, akik Deutsch Péter rabbi segítségével megismerkedhettek a Fák újévének hagyományaival.

Az eseményen tiszteletét tette Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke és a Mazsihisz alelnöke, valamint dr. Nógrádi Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) alelnök is. Röviden köszöntötték a megjelenteket, kiemelve, milyen nagyszerű látni, hogy ilyen sok kisgyerek és fiatal látogatott ma el a zsinagógába, erre a szép alkalomra.

A megszokott jó hangulat mellett most egy igazán különleges produkciónak is részesei lehettek a vendégek. A fiatal és tehetséges bűvész, Oláh-Grósz Dániel mindenkit elkápráztatott mágikus trükkjeivel, a bátrak be is csatlakozhattak egy-egy feladat erejéig.

tubisvát-bethelnetér-3.jpg

A varázslat azonban a parádés bűvész show után is folytatódott, immár a zene nyelvén.

A Tu bisvát ugyanis nem lehetett volna teljes a fantasztikus fellépők nélkül: Zucker Immánuel főkántor és Budai Miklós kántor Neumark Zoltán zongorakísérete mellett lépett színpadra, színes repertoárjukban megtalálhatóak voltak ismert zsidó dalok, jiddis és ladino dallamok is.

tubisvát-deutsch-péter.jpg

A tu bisváti hagyományok mellett manapság új tradíciók is jelentőssé teszik ezt a gyönyörű ünnepet, hiszen egyre kiemelkedőbb a fák ültetésének és a környezetünk megóvásának értéke. 

Zucker-Kertész Lilla

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek