Game Changers címmel sporttörténeti kiállítás nyílik a magyar zsidóság és Izrael kapcsolatáról a budapesti Puskás Aréna parkjában – tájékoztatta honlapunkat Izrael budapesti nagykövetsége. A Izraeli Nagykövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös tárlata a holnap esti Magyarország-Németország UEFA Nemzetiek Ligája mérkőzés apropóján valósult meg, s június 30-ig lesz látogatható.
A 20 tablóból álló tárlat a magyar zsidóság és Izrael Állam közötti sporttörténelmi kapcsolatokat mutatja be olyan magyar sportolók révén, akik megváltoztatták a magyar és az izraeli sportot, köztük például Keleti Ágnes, Guttmann Béla és Ralph Klein. A Izraeli Nagykövetség és a Külgazdasági és Külügyminisztérium közös szervezésében megvalósuló, Game Changers című kiállítás kurátora Adi Rubinstein.
(Fotók: Külgazdasági és Külügyminisztérium)
A kurátor a bemutatott sportolók történetével arra világít rá: a történelem során egyetlen terület sem volt, ahol olyan lehetőség adódna az egyenlőség megvalósítására és a világ meghódítására, mint a tornatermekben, uszodákban vagy futballpályákon, hiszen a sport lehetőséget ad a hírnévszerzésre, a mítoszok megdöntésére és az álmok megvalósítására egyaránt.
Adi Rubinstein szerint „a magyar sport, s azon belül a labdarúgás, mint a legnépszerűbb sportág, mindig értékelte a sztárjait, függetlenül attól, hogy milyen háttérrel rendelkeztek".
Forrás: Izraeli Nagykövetség
(Címlapkép: Jákov Hadas-Handelsman, a Zsidó Állam budapesti nagykövete megtekinti a tárlatot)
