Binjomin rabbi: Izrael népe – a legnagyobb vagy a legkisebb? Tudósok vagy Tóratudósok?

Vajon lehetséges, hogy a Tóra szerepe csupán a bennünk rejlő rossz eltávolítására korlátozódna, és ne lenne képes az emberi nagyság magas szintjének a kifejlesztésére? – teszi fel a kérdést az aktuális, Váethánán hetiszakaszról szóló írásában Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija az Omek magazin aktuális számában.

Mózes nagy beszédének talán egyik legmeglepőbb fordulata az, amikor a Tórát azzal „reklámozza” népe számára, hogy mások emiatt fognak felnézni rájuk (1):

[1] Az Atyák tanításaiban is találunk egy hasonló motívumot, melyben Bölcseink a külső motivációt javasolják felhasználni a saját fejlődésünk céljára: „Rabbi Elázár mondja: igyekezzél Tórát tanulni, hogy tudd, mit felelj az epikoresznek [hitetlennek].” (Ávot 2:14)

„Őrizzétek és cselekedjétek meg azokat, mert ez a bölcsességetek és megértésetek a népek szemében.” (Mózes 5., 4:6)

Ebben egy olyan jövőképet fest le, melynek megvalósulására a mai napig várunk, amiben minden más nép ránk néz fel és minket dicsér:

„Azt fogják mondani: csak tudós és intelligens ez a nagy nép. Mert melyik nép ilyen nagy, akihez az Örökkévaló közel áll? Ahogyan Örökkévaló Istenünk, mindig, amikor hívjuk, hozzánk?” (4:6-7)

Három dolgot is kiemel ez a rövid szakasz:

1.) Nagy nép leszünk.
2.) A Tóra bölccsé tesz minket.
3.) Az Örökkévaló meg fogja hallgatni az imáinkat.

Ehhez képest meglepő lehet, hogy ugyanennek a hetiszakasznak a végén a fenti első pontnak éppen az ellenkezőjét találjuk:

„Nem a nagyságotok miatt szeretett titeket az Örökkévaló minden nép közül, és választott titeket. Hiszen ti vagytok a legkisebbek minden nép közül.” (7:7)

A hetiszakasz elején tehát Mózes arról ír, hogy látványosan nagy nép leszünk, a végén viszont már azt írja, hogy mi vagyunk a legkisebbek.

Sőt: ez az utóbbi mondat már önmagában is nehezen értelmezhető, hiszen, ha valóban a zsidó nép lenne a világon a legkisebb, akkor hogyan is gondolhatnák azt, hogy a nagyságuk miatt szereti őket az Örökkévaló? Hiszen pusztán az a tény, hogy Mózesnek ezt mondania kell, azt mutatja, hogy így gondolták.

Talán a legkézenfekvőbb magyarázat az, hogy a nép most valóban kicsi, de a jövőben majd nagy lesz.

Ahogyan az összes többi dicséret is, amit Mózes megígér, szintén a jövőre vonatkoznak: értékelni fogják a Tóratudásunkat és az imáink erejét.

A Tóra azonban örök időkre érvényes tanításokat tartalmaz. Nem kielégítő azt mondani, hogy az idők végezetéig, több ezer évig várunk arra, hogy ez a nagyívű vízió megvalósuljon.

Másrészt pedig: mindnyájunknak vannak pozitív élményei, különleges emberek és kivételes alkalmak, amikor igenis hallunk más népből való emberektől olyan kijelentést, amiben a Tórát és a követőit megtisztelik.

Egy másik lehetséges magyarázatot javasol a Neciv[2]: valahányszor nagyságról és kicsiségről beszélünk népekkel kapcsolatban, az mindig vonatkozhat minőségre vagy mennyiségre.

[2] Naftali Cvi Jehuda Berlin (1816-1893), a Háemek Dávár című Tóramagyarázat szerzője, a volozsini jesiva egyik vezetője [ros jesiva].

Elképzelhető, hogy a nép mennyiségében, létszámában ugyan kicsi, a minősége, a kiemelkedő emberek nagysága azonban figyelemreméltó, nagy hatású.

Ez mindkét fent írt ellentmondást megválaszolja: nem a (minőségi) nagyságunk miatt választott minket az Örökkévaló, noha megtehette volna, mert az valóban kiemelkedő. Mennyiségben ugyanis kisebbek vagyunk minden más népnél [3].

[3] Mindezzel együtt, a Tóra héber szóhasználata nem teljesen látszik megnyugtatónak. Amikor ugyanis arról ír, hogy nem a nagyságunk miatt lettünk kiválasztva, noha minőség alapján ebben lett volna logika, ott a rov héber szót használja (lo mirubchem, 7:7). A Neciv rámutat, hogy ez a szó valóban több helyen is a Tórában ilyen értelemben szerepel.

A probléma azonban az, hogy a másik lehetőség a gádlut szó lett volna, ami szó szerint nagyságot jelent, és valóban, a Tóra használja ezt is a korábbi idézetben (4:6-7), és ennek a szónak a jelentése valóban erősebben kapcsolható a minőség fogalmához, mint a mennyiségéhez.

És amikor Mózes arról beszél, hogy más népek minket dicsérnek a nagyságunk miatt, akkor szintén a kiemelkedő kvalitású egyéniségekre gondolnak, nem pedig az elsöprő tömegeink létszámára.

A hét kérdését, hogy ugyan mikor is fognak minket a Tóra tanulása miatt a többi népek dicsérni, már a talmudi bölcsek is feltették.

A kijózanító valóság ugyanis az, hogy a Tóra értékét és tiszteletét sokszor még a saját népünkön belül sem egyszerű ügy kivívnunk, így aztán más népek tiszteletéről még csak álmodni sem merünk.

A Talmud egyedülálló értelmezése:

„Honnan tudjuk, hogy micva az embernek, hogy kiszámolja a bolygók keringését [tekufot] és hatásait [mázálot]? Ahogyan írva van: ’Őrizzétek és cselekedjétek meg azokat, mert ez a bölcsességetek és megértésetek a népek szemében.’

És mi az a bölcsesség és megértés, ami a népek szeme láttára történik? Azt kell mondanunk, hogy ez a bolygók keringésének és hatásainak a kiszámítása.” (Sábát 75a, Mózes 4:6 alapján)

Vajon lehetséges, hogy Mózes erre gondolt volna, amikor nem sokkal később azt írta, hogy „hol van egy olyan nagy nép, akinek ilyen igazságos törvényei és rendeletei vannak, mint ez a Tóra, amit én adok elétek ma” (4:8)?

Itt látszólag kifejezetten a Tóráról van szó, nem pedig a Tórát támogató segédtudományokról – asztronómiáról és asztrológiáról, amikről a Talmud azt mondja, hogy becsülni fognak minket emiatt. Ami egyébként önmagában logikus, hiszen ezeket a tudományokat ők ismerik, a Tóra tudománya azonban rejtett marad számukra [4].

[4] A Torá Temimá magyarázata szerint nagyon is jó, hogy mi a népeket megtanítjuk a csillagok járásainak kiszámítására, sőt, az a Tóra alapvető céljaihoz igen szorosan kapcsolódik is. Hiszen míg a többi nép csodálattal vegyes imádattal szemléli ezeknek az égitesteknek az emberfeletti erejét, addig a „zsidó racionalitás” rámutat az ezek mögött rejlő szabályszerűségekre, és ezáltal bebizonyítja nekik, hogy természeti jelenségekről, a Teremtő alkotásairól van szó, nem pedig önálló erőkről, melyeket bálványként kellene tisztelniük.

A gyakorlatban is releváns és fontos kérdés, hogy vajon egy vallásos zsidó ember számára helyes-e az, ha világi tudományokkal foglalkozik?

A fenti talmudi tanításból úgy tűnhet, hogy igen, hiszen ezzel a zsidó nép, így a Tóra, a Teremtő dicsőségét növelheti sikeres világi kutatásaival.

Másrészt viszont az is lehet, hogy a világi bölcsességeket a világ bölcseinek lenne érdemes meghagynunk. Hiszen azzal ők is tudnak foglalkozni, a Tórát viszont csak mi tanulhatjuk. Ezért az a helyes, ha mi ezen a területen belül igyekszünk megtalálni a szellemi kiteljesedést.

„Aki megtiszteli a Tórát, az önmaga is meg lesz tisztelve a teremtmények által.” (Ávot 4:6)

Rabbi Ovádjá miBártenurá klasszikus magyarázata szerint az tiszteli meg a Tórát, aki minden részét igyekszik kifejteni, minden részletében megmutatja az abban rejlő bölcsességet.

Ha valaki a Tórát valóban nagyra tartja, akkor az energiáit is abba igyekszik fektetni. Ha az energiáit, ambícióit egy világi bölcsességbe fekteti, abból viszont úgy tűnhet, mintha számára az a világi tudás a Tóránál többet érne.

Korábban idéztük, hogy Mózes azt írja a zsidó népről, hogy „ti vagytok a legkisebbek minden nép közül” (7:7).

Neciv ennek magyarázataként egy újabb megdöbbentő talmudi epizódot idéz:

„Miért adatott a Tóra Izraelnek? Mert kemények [ázin]. […] Ha nem adatott volna nekik a Tóra, nem lett volna olyan nép vagy nyelv, akik képesek lettek volna megállni előttük.” (Bécá 25b)

Ezen – hízelgőnek éppenséggel nem mondható – idézet szerint nem azért kaptuk a Tórát, mert annyira nagyszerűek vagyunk, hanem éppen ellenkezőleg: azért, hogy megszelídítse a „vadhajtásainkat”.

Vajon lehetséges, hogy a Tóra szerepe csupán a bennünk rejlő rossz eltávolítására korlátozódna, és ne lenne képes az emberi nagyság magas szintjének a kifejlesztésére?

A Neciv magyarázata szerint a zsidó nép sajátja, hogy lelkesítse az, amit lát. Ha nem kapott volna Tórát, hanem csak a bálványimádókat látná, akkor az lelkesítené.

Folytatva a gondolatot: amikor egy ma élő zsidó nem találkozik a Tóra bölcsességének a mélységeivel, találkozik viszont a világi tudományok szofisztikáltságával, akkor ez lesz az, ami ugyanúgy vonzza és inspirálja, ahogyan az őseit a Tóra inspirálta.

Mindezek alapján nem igaz az, hogy a zsidó nép inherensen rossz vagy jó lenne. Az alaptulajdonság az érdeklődés, a lelkesedés, akár pozitív, akár negatív irányba csatornázható.

Ez megmagyarázza azt, hogy miért olyan sok a kiemelkedő zsidó tudós a világi tudományokban.

Mindkettő a gyökereinkben rejlő kereső, kutató elme tulajdonságának a visszatükröződése.

A Talmud – első pillantásra talán meglepő módon – legitimálja a „zsidó tudós” képét, aki lelkének kiteljesedését nem a Tórában, hanem a világi tudományokban találja meg.

Ez a kép azonban még nem teljes. Ahogyan az Énekek éneke és a talmudi bölcsek arra írt magyarázata tanítja:

„’Térj vissza, térj vissza, Sulámit, térj vissza, térj vissza, hogy nézhessünk téged!’

A világ népei mondják Izraelnek: még meddig fogtok csak az Örökkévalóért meghalni, és őt szolgálni? Gyertek hozzánk, és ki fogunk nevezni titeket előkelőségeknek, kormányzóknak és nemeseknek.” (Sir hásirim Rábá 7:1)

Izrael pedig így felel: nem létezik olyan dolog, amit a világ népei adni tudnának nekünk, ami akár csak a közelébe ér annak a lelki nagyságnak és értéknek, amit a Tóra és az Örökkévaló szolgálata jelent a számunkra.

Eszerint a Talmud által említett tudós szintén alárendeli a világi ismereteit a Tórának, és segédtudományként tekint rájuk. Amíg azonban a világ népei nem jutnak el a Tórának erre a megértésére, addig ők csak ezeket a számukra is kézzelfogható eredményeket lesznek képesek értékelni.