A világ rendje: anyák, feleségek és a vigasz reménye – Jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma délután 15 óra 42 perckor köszönt be, a királynő holnap este 16 óra 50 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt a honlapunk, a Facebook- és Instagram oldalunk nem frissül. A Tórából ezen a héten a Hájé Szárá hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Amikor Rebeka megérkezik, jövendőbelije, Izsák bevezeti őt az édesanyja sátrába, az édesanyjáéba, aki a hetiszakasz elején meghalt és megvigasztalódik édesanyja után. Örüljünk ennek vagy ne?

Elsőre sokaknak juthat eszébe, hogy ebből nem sok jó fog kijönni. 

Ez a lány nem az édesanyja lesz Izsáknak, hanem a felesége. Nem jó, ha pótanyaként tekint rá, fel kell már nőnie. A házasságokat tönkreteszi, ha a feleségnek fel kellene nevelnie a férjét, mielőtt tényleg támaszkodhatna rá. És Rebeka és Izsák későbbi élete mindezt alá is támasztja. De van ennek a mondatnak másik olvasata is.

Rási szerint ez a világ rendje, hogy a férfi az édesanyján csügg, amíg él, aztán a feleségével vigasztalódik, miután meghal. Akkoriban alighanem ritkább volt, hogy még évitzedekig volt módja a szülőknek követniük a felnőtt gyerekeiket, rövidebb volt a várható élettartam. Talán valóban éles váltás volt az édesanya és a feleség/férj között.

Izsáknak mindenesetre éles volt a váltás. 

Édesanyja meghalt a hetiszakasz elsp soraiban és a második felében az elbeszélésnek találkozott Rebekával. Ugyancsak Rási szerint mindaadig sötét volt Sára sátrában, nem telt meg újra élettel, amíg Rebeka meg nem érkezett. Az, hogy újra fény gyúlt, az emlékeztetett Sárára Rebekában. Hogy a gyász bénultságából kilépve új, immár közös életet kezdett vele Izsák. A túllépés és a beépítés együttes mozgása is lehetett ez. Sára a hagyomány szerint részben abba halt bele, hogy megtudta, hogy Izsák majdnem meghalt, Ábrahám majdnem feláldozta. Az, ha új jelentést talál, folytatódik, kiteljesedik az élete, egyúttal Sára életének is értelmet ad visszamenőleg, új fény, új kreativitás ígéretét jelenti, azzal hordozza Sára örökségét, hogy segít feldolgozni a gyászt és aztán továbbmenni. 

Persze, új nehézségek és új fájdalmak felé. 

Szó szerint azt írja Rási, hogy mindez „dereh erec”, bevett út, az ország, a föld, a megszokás útja. A világ tudása, belátása, menete, rendje. Az, ahogy a dolgok mennek tovább, a számukra, ki-ki a maga számára kijelölt úton. És valóban, minden nőben ott látjuk kicsit az édesanyánkat, kicsit minden férfiben az édesapánkat is, alapvető mintáinkat az élethez. Ha csak őt látjuk, őt keressük, őt éljük újra, képtelenül arra, hogy tovább lépjünk, hogy felnőjünk, akkor tényleg baj van. De ha csak a dolgok folytonossága, haladása és ismétlődése egyszerre mutatkozik meg mindebben, akkor nincs baj. Az talán tényleg áldás. A dolgok útja, a világ rendje, sora, hogy a nemzedékek változnak, de ismétlődésük mégis örök.

Békés ünnepet kívánunk!

Vári György írása