Felfoghatatlan,
irracionális. Ezzel a két szóval indokolta Gyáni Gábor történész professzor,
hogy ő maga miért nem lett holokauszt kutató. Miközben az erről írt tudományos
munkák legtöbbjét maga is nagyon jól ismeri, fontosnak tartotta ezt a
distinkciót megtenni június 2-án, a kiadó, a Holokauszt Dokumentációs Központ
és Emlékgyűjtemény udvarán megrendezett kerekasztal-beszélgetés elején, ami
egyben a „Más faj, más vallás, más sors” című kötet bemutatója is volt.
A szerkesztő, Jakab
Attila rögtön az elején magyarázattal szolgált a tanulmánykötet címével kapcsolatban.
Ezek Ravasz László püspök szavai, amelyeket a második zsidó törvény parlamenti
vitájakor fogalmazott meg. Részletesen így szól: ,,A zsidóság más, mint a magyarság. Más a zsidóság mint faj, mint
vallás, mint sors, mint történelmi helyzet, és más, mint ezeknek az eredménye,
foglalata a zsidó szellemiség.” (A teljes szöveg egyébként fellelhető az
Alsóházi naplónak az 1938-39-es időszak 4. kötetében.) Jakab Attila szerint Ravasz püspök úgy látta,
hogy egy ilyen törvény azért szükséges, mert ha nincsen zsidó-ellenes
törvénykezés, akkor majd az erőszak fogja megoldani ezt a kérdést. Tehát az ő
meglátása szerint ezekre a törvényekre a nagyobbik rossz elkerülése érdekében
volt szükség. Jakab Attila hozzátette, az előzmények alapján érthető a püspök
álláspontja, hiszen a Numerus Clausus megjelenése, 1920 után egyre magasabb
szintre emelkedett az antiszemitizmus. Miután pedig 1937-ben Darányi Kálmán
miniszterelnök egy szegedi beszédében először jelentette ki, hogy igen is van
zsidó kérdés, szinte elöntötte a hazai sajtót és a közbeszédet a kérdés egyre
radikálisabb megoldásának követelése. A magyar holokauszt történetéről készült
újabb tanulmányok kötetbe foglalásával az volt a cél, hogy erre a korabeli
dilemmára és az azt követő brutális eseményekre emlékeztessenek, mégpedig nem
elsősorban a szaktörténészeket, hanem a szélesebb, érdeklődő közönséget.
Hozzátette, bár
Randolph L. Braham professzor a Népírtás története című nagyívű munkájának alig
három éve jelent meg a harmadik, bővített kiadása, az eredeti mű így is már 25
évvel korábban készült, ezért a HDKE kutatójaként szükségesnek látta egy újabb
történész korosztály meglátásai alapján összegezni a történteket. A 15 szerző a
dualizmus korától 1945 végéig időrendben tizenöt lépésben vázolja fel a
holokauszt igen összetett, bonyolult történetét.
Gyáni Gábor – aki a kötet
bevezető tanulmányát írta –, arról beszélt, hogy elgondolkodtató, Braham professzor magyarországi holokausztról írt hatalmas kötetén kívül –, amit az Auschwitzi
haláltábort megjárt szerző már az USA-ban írt –, éppen Magyarországon nem
született hasonló mű. Az itthoni történészek szerinte mindmáig adósok ezzel a
munkával, ezért is dicséri a most kiadott tanulmánykötetet, amelynek alcíme: A
magyar holokauszt története.
Fotók: Holokauszt Emlékközpont Facebook-oldala
A bevezető
után a történészek legfiatalabb korosztályát képviselő Klacsmann Bobála mondta
el véleményét a kötetről. Az ő kutatási területe a holokauszt utáni kárpótlás,
a zsidóktól elrabolt javak sorsának követése. Elmondta, nagyon jó, elsősorban
ismeretterjesztő munkának tartja a kiadványt, azonban kissé hazabeszélve szólt a
hiányokról is. Véleménye szerint nagyon sok múzeumnak, holokausztról szóló
kötetnek a narratívája a háború után, 1945-ben véget ér, és nem szól például a
kárpótlásról, amiről ő egyébként a doktori disszertációját írta. Keveset
hallani, olvasni az emberek utóéletéről, arról például, hogyan tértek haza a
túlélők. Erről is van már ugyan kutatás, Széchenyi Andris és Hubák Heléna elég
régóta kutatja ezt a területet. Tehát szerinte erősíteni kellene a köztudatban,
hogy a holokauszt, mint zsidó-üldözés ugyan véget ért ’45-ben Magyarországon,
de az emberek, akik hazatértek, azok nem a régi, "normális” életükbe tértek
haza, hanem fizikailag megnyomorítva, traumatizálva, a családtagjaikat
elveszítve. Egy kifosztott otthon várta őket, nem volt munkájuk. Gyakorlatilag
a nulláról kellett újrakezdeniük az életüket.
Gyáni Gábor azzal
folytatta, hogy Magyarországon nincs olyan akadémiai intézet, amelyik a
holokauszt-kutatással hivatásszerűen foglalkozna. Egyetemeken egy-egy tanár vezet
ilyen kurzusokat, vagy fogad ilyen dolgozatokat, doktori iskolákban
doktoranduszokat. Mégis van magyar utánpótlás a holokauszt-kutatásban, azonban
sajnos ők állás hiányában külföldre mennek, és ugyan némelyiküket sikerül
visszacsábítani, de itt nem igazán vannak állások, tehát újra elmennek.
A
magyar holokauszt iránt nemzetközileg is nagy az érdeklődés, nagyon fontos
fejezete ennek a szomorú történetnek, ami Magyarországon történt. Ezt kutatják
német, angol, amerikai történészek, és nekik vannak tanítványaik, hozzájuk
mennek a magyarok is tanulni, doktorálni. Tehát van egy utánpótlás, ennek
nagyon örülünk, mert ezzel az elszigeteltséget, a személeti elszigeteltséget
fel lehet számolni.
Rózsa Péter beszámolója
