Búcsú Klein Sándortól, az Újpesti Szeretetotthon legidősebb lakójától

2022. Április 29. / 12:41


Búcsú Klein Sándortól, az Újpesti Szeretetotthon legidősebb lakójától

Életének 101. évében meghalt Klein Sándor, azaz közösségünk szeretett „Sanyi bácsija”, aki élete utolsó éveit boldogságban és szeretettől övezve élte le a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) fenntartásában működő Újpesti Szeretetotthonban. Klein Sándor április 26-án hunyt el, a temetése ma délelőtt volt a budapesti Kozma utcai temetőben, ahol Szerdócz Ervin főrabbi és Biczó Tamás főkántor búcsúztatta. Legyen neki könnyű a föld!

Klein Sándorról nem is olyan régen közöltünk honlapunkon egy portrét, amelyben Sanyi bácsi beszámolt az életéről, azaz egy falusi zsidó fiúcskának a Horthy-rendszerben való fölcseperedéséről, a vészkorszakban bekövetkezetett üldöztetéséről, majd csöndes, nyugalmas életéről egészen a nyugdíjba vonulásáig.

kl (9).jpgKlein Sándor (1921. december 18. – 2022. április 26.)

Klein Sándor 1921. december 18-án született a beregszászi járásban lévő Gát községben, amely a trianoni döntés nyomán a későbbi Szovjetunióhoz került, így a családja az anyaországba, Tiszalúcra költözött. Az elemi és a polgári iskola elvégzése után Sándor egy miskolci divatszalonban lett kereskedőinas, de ez nem tartott sokáig, mert zsidó származásúként elhurcolták munkaszolgálatra a Felvidékre, míg a Tiszalúcon maradt családjának számos tagját haláltáborokba deportálták és megölték.

Sanyi bácsi a háború után Kazincbarcikára került 1948-ban, fuvarosként dolgozott, és hatvannégy évesen, 1985-ben ment nyugdíjba. Utolsó éveit szeretettől övezve élte le a  BZSH fenntartásában működő Újpesti Szeretetotthonban, ahol tavaly december 18-án szép tortát kapott a 100. születésnapjára. Annyira örült az ajándéknak, hogy egy szeletet hónapokon át őrizgetett belőle a rajta lévő 100-as számmal.

Klein Sándortól ma vettek végső búcsút a Kozma utcai temetőben, a gyászszertartáson közreműködött Szerdócz Ervin újpesti főrabbi és Biczó Tamás főkántor.

Fakadjon áldás emlékéből!

(A BZSH Újpesti Szeretetotthonának engedélyével kollégánk a Viszont.hu című társadalmi-kulturális online magazinban is közölt egy írást Klein Sándorról, ezt ide kattintva olvashatják.)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megdöbbentő, hogy hol volt a Hamász adatkezelő központja
Mazsihisz hírek
Katarina von Schnurbeinnel tárgyalt a Mazsihisz elnöke