Vizuális vádirat: megnyílt a zsidó múzeum tárlata a Nemzeti Galériában

2024. Április 17. / 17:35


Vizuális vádirat: megnyílt a zsidó múzeum tárlata a Nemzeti Galériában

Éles fantomkép és még élesebb fantomfájdalom – röviden így foglalható össze a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár Így történt. A holokauszt korai emlékezete szemtanú művészek alkotásain című tárlata a Magyar Nemzeti Galériában. A kiállított képek ugyanis a leghitelesebb szemtanúk dokumentációs igényével és a fájdalom feldolgozhatóságának reményével megalkotott képei bűnről és bűnösökről, tetthelyről és áldozatokról, életről és halálról.

Nincs mit csodálkozni rajta, hogy a Magyar Nemzeti Galériában ezen a hétfőn tartott sajtóbejáráson az egyik résztvevő félóra eltelte után összeomlott és nem volt képes tovább nézni a… 

Mit is? Nemcsak a képeket, hanem inkább: a valóságot. 

Ritka ez, hiszen kiállításra nem azzal a szándékkal megy az ember, hogy feketén-fehéren magát a pőre valóságot fogja megpillantani – elvégre a műélvezet és műelemzés egyik legismertebb tézise, hogy egy műalkotáson hiba volna számon kérni a tényszerűséget (emelkedetebben szólva: a valóságot). Egy festmény által létrehozott, megjelenített „tér” a valóságnak közvetített, absztrahált, „megcsinált” mása, ám ebben a minőségében egy kép, egy ábrázolás a valóságnál nem alacsonyrendűbb, sőt azzal egyenjogú és egyenértékű.

20240415_144230.jpg

De az Így történt című tárlaton olyan erős képeket látni olyan erős koherenciával, hogy a múlt időbe tett ige jelenidejűvé válik. Így történik. Igen, erre képes az ember. Így, jelenidőben. 

A kurátor Farkas Zsófia művészettörténész a zsidó múzeumból, akit nem lehet elégszer méltatni, hiszen az elmúlt években nyújtott teljesítménye alapján elmondható: hihetetlen érzéke van ahhoz, hogy különböző alkotásokat ugyanazon térbe rendezve teljesen új minőséget hozzon létre. Igazából persze éppen ez (volna) a kurátor feladata, csakhát látni arra példát, amikor egy tárlaton képek ugyan vannak, de éppen a rendezőelv hiányzik. Kivéve Farkas Zsófia esetében, aki alaposan végiggondolt, alaposan megrágott, sok-sok irányból megközelített gondolatokat közvetít a képek révén.

20240415_143402.jpgFarkas Zsófia művészettörténész

A kurátor erre a tárlatra velőtrázón igazi képeket válogatott össze és tett egymás mellé, mármint a szónak abban az értelmében, hogy ezek a képek voltaképpen etikus művek: magát az igazat, vagyis az etikai igazságot kérik számon, majd az elemi erejű igazságtalanság mocskát tárják elénk. Mintha csak azt mondanák: mi tudjuk, mi az igazság, mert megláttuk az embert a maga állatian igaz valójában, és mi tudjuk, hogy miért nincs igazság, mert láttuk a halált. És most ti is látjátok, amit mi megláttunk, mert ami történt, az éppen most történik meg, amikor a valóságot megpillantjátok a ceruzánk nyomán.

Hát ezért omlott össze az a néző a hétfői sajtóbejáráson. Jelenidőben élte át azt, amiről azt hitte, hogy a múlt. Erről ismerszik meg az igazi, a valódi művészet: azért katartikus a hatása, mert amiről beszél, az nem mulandó, hanem örök. Ebből következően a szenvedés is örök. Ez az, amin össze lehet omlani, ha a világ tényei érzékenyebb ponton hatolnak az ember lelkébe.

20240415_143944.jpg

Márpedig ezen a tárlaton tényszerű az ábrázolás: íme, ez történt, így történt, és mindez velünk történt. Ez történik, így történik, mindez velünk történik. Az installáció is erre a gondolatra épít: homályosan áttetsző falakon lógnak a képek, és ebből az életlen közegből a valóság élesre fent kése metszi ki a művek keretét. 

S végül hadd méltassuk a Magyar Nemzeti Galériát is, amely ezt a felejthetetlen tárlatot befogadta, hiszen egy állami fenntartású, vezető kulturális intézmény felelőssége felbecsülhetetlenül fontos a holokauszt feldolgozása kapcsán. Sokszor leírtuk már: a holokauszt nem zsidó ügy, hanem magyar nemzeti ügy. Ez a tárlat sem „zsidó ügy”, hanem egyetemes és emberi. 

20240415_144545.jpg

Meg kell nézni ezt a kiállítást zsidóknak és nem zsidóknak, bármennyire fáj. Szembe kell nézni a fantomokkal, és érezni kell a csonkolt végtag fantomfájdalmát. Így – ha nem is megbocsátható –, de talán egy kicsit elviselhetőbb lesz, ami történt. Ami történik. 

(Magyar Nemzeti Galéria, C épület, II. emelet. Megtekinthető 2024. július 21-ig. A tárlatról részletesebben ITT olvashatnak.)

*  *  *

A tárlat különböző szekciókon vezeti keresztül a befogadókat, ily módon a szemtanú művészek megközelítésmódjainak sajátos ívét rajzolja meg. Az első egység bemutatja, hogyan élték meg a zsidó származású művészek az 1930-as évek közepétől az antiszemitizmus növekvő térnyerésének, majd a zsidóság egyre fokozódó jogfosztásának időszakát. 

Ezután a német megszállást követően a gettóban, a munkaszolgálat alatt és a koncentrációs táborokban készült alkotások következnek. Az eseményekkel egy időben, a helyszínen született művek sajátossága, hogy az átéltek (a rajz útján történő „elmondása”, feldolgozása) a dokumentálás mellett a túlélést is segíthette. 

A következő szekcióban a felszabadulás utáni két-három évben készült munkákat láthatjuk, amelyek az emlékek távolodásával gyakran szimbolikusabbá, elvontabbá válnak, és előfordul, hogy metaforákkal, elképzelt jelenetekkel vegyítik az átéltek dokumentatív jellegű ábrázolását. A személyes emlékezet konkrét filmkockái így lassan ötvöződni kezdenek a kollektív emlékezet sommázó képeivel. 

Az utolsó szekció a szemtanúszerep folytonosságát hangsúlyozza: a túlélők, akiknek munkái a háború vizuális vádirataként is felfoghatók, valóságosan is bírósági perek rajzolói lesznek, amikor a népbírósági perek és az Eichmann-per vádlottjairól készítenek rajzokat.

A tárlat közel 30 művész, többek között Kádár Béla, Bálint Endre és Gedő Ilka munkáit mutatja be, a műtárgyak nagy része a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár gyűjteményéből érkezik, melyeket más, magyarországi intézményekből és külföldről kapott művek egészítenek ki. (Forrás: MNG)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Megemlékezés Szenes Hanna hősi halálának évfordulóján
Megemlékezések
Fejtő Ferencre emlékeztek Nagykanizsán
2025. Október 31. / 10:33

Fejtő Ferencre emlékeztek Nagykanizsán