Velencei történet: siessenek, még pár napig megnézhetik
A Műcsarnok július 5-ig meghosszabbította Paolo Ventura: Velencei történet című kiállítását, amely a képzőművészet és a fotográfia, a képzelet és a valóság határán épült, különleges képi világával varázsolja el a látogatókat. A velencei gettóban játszódó történet szerint egy zsidó órás a vészkorszakban barkácsol magának egy robotfiút, aki emberi társa lehet az embertelen világban.
Paolo Ventura gyermekkorában a meseíró édesapjától hallotta egy öreg zsidó órás történetét, aki 1943-ban, a náci megszállás alatt elhatározza, hogy felépít egy robotfiút (ő az automaton), aki társaságot nyújthat neki a vészkorszakban. Ebből a meséből épített Ventura egy felejthetetlenül varázslatos, és a maga rettentő tragikumában mégis emberien szép világot, ahol még egy gépi szerkezet is az állatias embernél.

A művész makettekből építette meg a velencei gettót, és e makettek között helyezte e a történet figuráit. A maketteteket később lefotózta, majd összeállította a történet cselekményét attól a naptól kezdve, mikor a zsidó órásban megszületik a robotfiú-társ megépítésének gondolata, egészen addig, míg a gettót kiűrítik. Az órás nem hagyja, hogy a robotfiú (akinek a történet szerint az életét köszönheti) a sötét erők kezébe kerüljön, ezért az automatont…
Nos, hogy mi lesz a robotfiú sorsa, azt nem áruljuk el, inkább nézzék meg a tárlatot, amelyet a Műcsarnok július 5-ig meghosszabbított. Ne maradjanak le a kiállításról, mert remek munka, de siessenek, már nem sok idő van hátra. Nyitvatartás, jegyárak és bővebb információ: kattintsanak ide.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe