„Majdnem Valaki” – Udvaros Dorottya a Rumbach-ban

2023. December 14. / 20:12


„Majdnem Valaki” – Udvaros Dorottya a Rumbach-ban

A kortárs színházi élet egyik legnagyobb egyénisége, Udvaros Dorottya, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő lép színpadra a Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában 2024. február 18-án, vasárnap este 7 órakor. A művésznő a Majdnem valaki című lemezének anyagát énekli majd Hrutka Róbert és zenésztársai kíséretével. Jegyárak: 7200-8600 forint.

Az Átutazó történetének 30 éve várt folytatása.

Három évtizeddel első lemeze után elkészítette sokak által várt második önálló albumát Udvaros Dorottya. Az 1985-ben megjelent Átutazó Dés László és Bereményi Géza nagyszerű közös alkotása volt. A később CD-n is megjelent LP több tízezer példányban kelt el, vezette a slágerlistát, a magyar popalbumok nagy klasszikusai között tartják számon: a korong bekerült a "303 magyar lemez, amit hallanod kell, mielőtt meghalsz" című könyvbe is.

udvaros-jegygomb.jpg

Udvaros Dorottya azért nem akart az Átutazó után újra lemezt készíteni, mert úgy érezte, az akkor előállt ihletett állapot egyszeri és megismételhetetlen. Elhatározása akkor változott meg, amikor találkozott Hrutka Róberttel, második albumának zeneszerzőjével.

„Azonnal megéreztem, milyen sokoldalú és érzékeny művész, és rögtön meg is kértem, hogy ha van kedve, írjon egy dalt az önálló estemre. Ebből végül három dal lett Bereményi Géza szövegeivel, aminek nagyon örültem, és szép lassan jött a többi is, nagyon könnyen. Voltak köztük líraiak, pörgősebbek, és elkezdtünk gondolkodni, miként álljon össze egy lemezanyag. Így született meg a Majdnem valaki” – mesélte Udvaros Dorottya.

Az új lemez sok szempontból az Átutazó világának folytatása. Bereményi szövegei ezúttal is a férfi-nő viszony finom árnyalatait vizsgálják, a nyolcvanas évek hangulatát persze felváltotta napjaink világa – 21. század címmel született is egy dal. "Hiába az azóta eltelt sok-sok év, a szerelem ügye Gézát és engem is lázba tud hozni, és mindketten úgy érezzük, hogy még mindig van mondanivalónk és ezer kérdésünk róla".

UdvarosDorottya_Jegy_1080x636px.png

Udvaros Dorottya Majdnem Valaki című koncertjén Hrutka Róbert vezetésével olyan zenekar játszik, amelynek tagjai külön-külön is ismert és elismert tagjai a hazai zenei életnek.

Egyéniségek nagy találkozása a színpadon, kihagyhatatlan zenei élmény, zene, szöveg és előadásmód tökéletes egysége, mely csak ritka pillanatokban valósul meg.

Legyenek ott 2024. február 18-án, vasárnap este a Rumbach utcai zsinagógában és hallgassák meg a Majdnem valaki című album dalait, s megtudhatják: milyen az, ha egy művész igenis Valaki, nagy V-vel.

Közreműködnek Hrutka Róbert – gitár és énekDely Domokos – ütőhangszerek; Kalmus Felicián – cselló; Fehérvári Attila   basszus.

Ez az előadás a 2024. január 7-én, a művésznő megbetegedése miatt elmaradt koncert pótlása.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek