Féner Tamás legújabb munkáiból nyílik kiállítás a Mai Manó Házban

2023. Augusztus 30. / 18:27


Féner Tamás legújabb munkáiból nyílik kiállítás a Mai Manó Házban

Három sorozatot mutat be Féner Tamás fotóművész munkásságának elmúlt évtizedéből a Magyar Fotográfusok Háza - Mai Manó Ház szerdától látható új kiállítása.

Az „...a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik...” címmel nyíló tárlat nem egy életmű-kiállítás, hiszen Féner Tamás még a mai napig aktívan alkot - emelte ki Baki Péter, a kiállítás kurátora a tárlat keddi sajtóbemutatóján.

Hozzátette: a négy teremben a fotós viszonylag friss képei láthatók, amelyek alatt, egy tapétán megjelennek az alkotó régi, nagysikerű sorozatainak egyes darabjai is.

Féner Tamás elmondta: „a pályám megy valahonnan valahova”, és ennek az útnak néhány szakasza látható a kiállításon. Felidézte, hogy munkássága során készített művészportrékat, szociofotó-sorozatokat bányászokról és olajbányászokról, később táj- és városfotókat, jelenleg pedig a színekkel kísérletezik.

A kiállítás címe egy idézet a Bibliából, amely egyrészt Féner Tamás életszemléletét tükrözi, másrészt a legutolsó alkotói periódusának összefoglalása is egyben.

A négy teremből álló tárlat három sorozatot mutat be. A 2015-ben készült Jelkép-halászat képein a tárgyi világ, benne sokszor szakrális vagy annak tulajdonított tárgyak, szövegek jelennek meg, a 2018-as Jákob létrája fotóin pedig ismert alkotók portréi láthatók. A  S megint elölről és az Architektúrák című termek 2022 és 2023 között fotózott darabjai egybe tartoznak, ezeken a festészeti felfogáshoz közelítő alkotások láthatók, a művész a digitálisan generált fotók világára reflektál hagyományos módon készült képeivel.

Féner Tamás a kortárs magyar fotográfia egyik meghatározó alakja, 1938-ban született Budapesten. A Madách Gimnáziumban érettségizett, majd a MÚOSZ újságíró-iskoláját végezte el, később levelező hallgató volt a Képzőművészeti Főiskolán. Huszonöt évig a Fotóművészet című szakmai folyóirat szerkesztője, csaknem harminc évig a Film Színház Muzsika riportere, képszerkesztője, majd művészeti szerkesztője volt. Számos lapnál dolgozott, többek közt a Képes 7, a Népszava, a Griff, a Vasárnap és a Népszabadság Magazin szerkesztőségében, de néhány éven át az MTI szakmai tanácsadója is volt.

A Magyar Fotóművészek Szövetsége, a Studio Nadar, később a MÚOSZ fotóriporter szakosztály vezetősége, majd a Művészeti Alap tagja is volt.

Tevékenysége történeti korszakokon nyúlik át, hatása a mai napig érezhető, kimutatható az utána jövő generációk alkotásaiban. Egyik legsikeresebb sorozata az „...és beszéld el fiadnak...” című, 1983-ban nyílt kiállítása mérföldkőnek számított a budapesti zsidó közösség megismerésében a második világháború után. Ezen kívül számos képriportja újítónak számított Magyarországon, ilyen volt az olajbányászokról vagy a Cserhalmi bányászbrigádról készült képanyaga, a színes 1400°, majd a Tükörrepülés című sorozata, valamint döntött táj- és városfotói.

Féner Tamás a Magyar Fotóművészek Szövetségének főtitkáraként kezdeményezte a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójának létrejöttét, valamint több egyetemen is oktatott.

A kiállítás megtekinthető:
2023. augusztus 30. – 2023. október 01.
Keddtől vasárnapig 12 és 19 óra között.
Hétfőn és ünnepnapokon zárva.
Kurátor: Baki Péter
Megnyitó: 2023. augusztus 29., kedd, 18.00
A kiállítást megnyitja: Passuth Krisztina művészettörténész

 (MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek