Budapest Klezmer Band és sztárvendégei – jótékonysági koncert Miskolcon

2021. November 08. / 12:04


Budapest Klezmer Band és sztárvendégei – jótékonysági koncert Miskolcon

A Budapest Klezmer Band, Dr. Nógrádi Gergely, Teszter Nelli és Bíró Eszter közreműködésével jótékonysági koncert lesz a pandémiában szolgálatot teljesítő egészségügyi dolgozók javára a Miskolci Művészetek Házában, 2021. november 10-én, szerdán este 7 órától a Miskolci Zsidó Hitközség szervezésében. 

A rendezvény támogatója a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége és a Prestige Medical Center. Az esemény védettségi igazolvány nélkül látogatható!

A Budapest Klezmer Band 1990 óta szórakoztatja közönségét lendületes és humorral átszőtt színpadi fellépéseivel. Virtuóz módon ötvözi a Kárpát-medence különféle zenei irányzatait. A zenekar tagjai hangszereik igazi mesterei, akik a műfaji határokon átívelően újrafogalmazzák a klezmer zenét. A sajátos zenei kompozíciókban a hagyományos jiddis motívumok kiegészülnek cigányzenéből átvett és népzenei elemekkel, amit egy csepp modernitással fűszereznek.

A zenekar alapító vezetője és egyben zeneszerzője Jávori Ferenc „Fegya”, akinek újító elképzelései megteremtették a klezmer balett, a klezmer szvit és a klezmer musical műfajait is Magyarországon. Mindegyik művészeti produkció világszínvonalú hazai alkotótársakkal készült. A zenekar által képviselt sokrétű, jellegzetesen Kárpát-medencei hangulatú klezmer igényes zenei világa hatalmas siker az európai és tengerentúli közönségnél egyaránt. A Budapest Klezmer Band számos rangos elismerés és díj birtokosa.

JEGYINFORMÁCIÓK:

Kultúra Erzsébet utalványt és kártyát, Edenred Ajándék- és Bevásárló kártyát, Edenred Kultúra és Sport kártyát, Szép Kártyát (Szabadidő MKB Bank, Szabadidő K&H Bank, Szabadidő OTP Bank), Széchenyi Pihenőkártya (MKB Bank), MKK Ajándékutalványt, MKK Ajándékutalvány Bónuszt és bankkártyát elfogadunk

Jegyek kaphatók: Miskolci Kulturális Központ központi jegyirodájában (Rákóczi u. 2. Tel.: 46/508-844, 30/846-3009), az InterTicket országos jegyirodai hálózatában, a www.muhamiskolc.hu valamint a JEGY.HU oldalon. 

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Mazsihisz hírek
Izrael budapesti nagykövete a Mazsihisz elnökénél
Zsidó világ
Binjomin rabbi: Mózes felelősségteljes vezető