Budapest fejlődése előtt tiszteleg a Fesztiválzenekar

2023. November 09. / 15:51


Budapest fejlődése előtt tiszteleg a Fesztiválzenekar

A Zsidó Budapest 150 éve rendezvénysorozat kiemelkedő eseménye lesz, hogy november 19-én, vasárnap este fél nyolctól Fischer Iván vezényletével a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) lép fel a Dohány utcai zsinagógában, a magyar zsidóság ikonikus épületében.

A Fesztiválzenekar a világ egyik legjelentősebb klasszikus zenei együttese, a Gramophone zenei magazin toplistáin már másfél évtized óta szerepel. A sorrendet szakértők véleménye és közönségszavazás alapján állítják össze. Ennek alapján tavaly a BFZ lett az Év Zenekara. A legfontosabb európai és amerikai napilapok zenekritikusai Fischer Ivánt a karmesterek 10-es toplistáján a hatodik helyre rangsorolták. A Fesztiválzenekar zeneigazgatóját, aki a Vicenzai Operafesztivál alapítója is október 23-án az észak-olaszországi város díszpolgárává avatták.

Fischer Iván számára Erzsébetváros különösen fontos része a most 150 esztendős Budapestnek, hiszen itt, a gyönyörűen restaurált Rumbach Sebestyén utcai zsinagógában alapította újra az OMIKÉ-t, az Országos Magyar Izraelita Közművelődési Egyesületet. 

Ezt a közösséget 1909-ben Hevesi Simon hozta létre a kultúra terjesztése céljából. A vészkorszakban, amikor a zsidó származású művészeket leparancsolták a színpadokról, az OMIKE szervezett számukra fellépési lehetőséget a Wesselényi utcai Goldmark Teremben. A rendszeres fellépők egyike Fischer Sándor karnagy, Fischer Iván édesapja volt. A megújult OMIKE koncertjein, ahol az egyetemes zenekultúra nagyjainak műveit játsszák származásukra való tekintet nélkül, fontos szerepet kap az irodalom is, az esteket közösségépítő beszélgetések követik.

November 19-én, vasárnap este az Erzsébetváros Önkormányzata és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (MAZSIHISZ) által közösen szervezett ünnepi hangversenyen a Budapesti Fesztiválzenekar J.S. Bach, Alexander Glazunov és Kodály Zoltán műveivel azok előtt a kiemelkedő zsidó és nem zsidó történelmi személyiségek előtt tiszteleg, akik hozzájárultak a magyar főváros szédületes fejlődéséhez az elmúlt másfél évszázadban.  (B. J.)       

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek