A partizánelmélet és az izraeli háború összefüggéseiről

2024. Március 19. / 14:19


A partizánelmélet és az izraeli háború összefüggéseiről

– A most zajló háború  palesztin oldalról vallási küzdelem, izraeli részről pedig egzisztenciális harc, a függetlenségi háború meghosszabbítása, amelynek célja a zsidó állam helyzetének régióbeli konszolidálása – fejtette ki Turán Tamás a Molnár Tamás Kutatóintézet (MTKI) szervezésében tartott rendezvényen a John Lukacs Társalgóban.

Carl Schmitt és Izrael lokális világháborúja címmel tartott előadást Turán Tamás rabbinikus irodalmat, a magyar zsidóság 19–20. századi vallás-, tudomány- és eszmetörténetét, valamint az európai héber könyvtörténetet kutató történész a Molnár Tamás Kutatóintézet (MTKI) szervezésében a John Lukacs Társalgóban. A tudós Carl Schmitt német jogász, filozófus partizánelmélete alapján jellemezte a közel-keleti háborút.

Carl Schmitt: A partizán elmélete című, magyarul is megjelent munkájára utalva a történész elmondta: a fogalom a 19. században a honvédő szabadságharcost jelölte, s ezt a nemzetközi jog is kezelni tudta. Ám amikortól a világforradalmár képzete kezdett hozzá kapcsolódni, a jogászok „elvesztették a fonalat”: ezt a fajta harcmodort nem lehetett beilleszteni a nemzetközi jog rendjébe.

Mint Turán Tamás elmondta: a nemzetközi jog bajban van ezzel a konfliktussal, hiszen míg a például az orosz–ukrán háború viszonylag szimmetrikus, s így azt a nemzetközi jog fogalmai nagyjából kezelni tudják, ám a közel-keleti terepen számos olyan tényező árnyalja a helyzetet, amelyek a nemzetközi szervezetek számára megnehezítik a helyzet értelmezését. 

A háború hátterének ismertetése után Turán Tamás négy jellemző alapján mutatta be a fegyveres konfliktus sajátosságait. Amely, tette hozzá, palesztin oldalról vallás-, izraeli részről pedig egzisztenciális harc, a függetlenségi háború meghosszabbítása, amelynek célja a zsidó állam helyzetének régióbeli konszolidálása. 

Ami a harcok mögötti értékrendet és társadalmi környezetet illeti, a Gázai övezetet a Hamász a 2006-os választások óta tartja fennhatósága alatt, s jóllehet azóta nem tartottak választásokat, a szervezetnek máig komoly legitimációja van. 

Az élő pajzs doktrína kapcsán nagyon plasztikusan látható az aszimmetria és a két katonai felfogás közti különbség. Míg a nemzetközi szervezetek és közvélemény felháborodik a civil áldozatok magas számán, palesztin szempontból a katonai és a civil áldozatok közti különbségtétel nem létezik – miközben az áldozatok 60 százaléka civil.

A negyedik szempont a világpolitika. A proxyháborúk logikája alapján látható, hogy Izrael mögött az USA, a Hamász mögött pedig elsődlegesen Irán áll. Carl Schmitt elmélete szerint a civil lakosságot ilyenkor jellemzően szembeállítják a megszállókkal, „felhergelik” a betolakodók ellen. Palesztin területeken az élő pajzs taktika ezt a cél (is) szolgálja – véli a szakértő.

A Ludovika.hu tudósítása ide kattintva teljes terjedelmében olvasható.

Fotó: izraeli katona a háborúban. Forrás: IDF/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Judaizmus
Az Éden kertje – És annak értelmezései
Kultúra
Ritter Doron: Az én Budapestem
2024. December 13. / 13:23

Ritter Doron: Az én Budapestem