Nemes Dániel: Mondtam már, hogy az ENSZ hazudik?

2024. Október 14. / 21:26


Nemes Dániel: Mondtam már, hogy az ENSZ hazudik?

A BBC, a Bloomberg – és még ki tudja, hogy ki – rendszeresen idéz egy brit kamu NGO-t, amely konzekvensen kihozza, hogy Izrael mennyire brutálisan bombázza a békés, alig-alig rakétázgató muszlimokat. Csakhogy a másfél héttel ezelőtti, legalább 181 darab, Izraelbe érkezett ballisztikus rakétát 8-nak (nyolcnak) számolják, miközben becslések szerint másfélszer ennyit lőttek ki, csak azok nem jutottak el Izraelig. Nemes Dániel mai Facebook-posztját ajánljuk.

Az iráni front csendes. Az amerikaiak által üzembe állítandó THAAD ballisztikus rakétavédelmi rendszer hivatalosan holnap érkezik (még 1 napot igénybe vesz az üzembe állítása). Vélhetően csak ezután indul meg az Irán elleni ellentámadás. Viszont 3 nappal ezelőtt volt egy katonai szállító repülőgép, és akkor azt pletykálták, azzal érkezett ez a rendszer... Szóval lehetnek még meglepetések.

Libanonban viszont az ENSZ által „felügyelt" területről tegnap indított, az izraeli védelmen átcsúszott drón miatt, amibe legalább négy19 éves kiskatona belehalt, megtorlásnak – a Hezbollah bázisai bombázásának – kell jönnie, ha volt megegyezés Bidennel a bejrúti bombázások leállításáról, ha nem. 

Az alábbi képen látjátok, mely határ közeli falvakra van aktív, és melyekre már lejárt evakuálási utasítás. Élénk kékkel az aktív IDF-jelenlét. 

462775884_10161425782210033_8289681807343115356_n.jpg

A szaggatott vonal a „Kék Vonal", praktikusan a határ, ami ugye nem hivatalos, de mindkét ország azt tekinti határnak, és nincsenek területi követelések. A térképen jelölve van a Litani folyó, az onnantól Izrael felé eső területek demilitarizálása az IDF minimumprogramja.

Gáza: ha bárkit érdekel egy friss videó arról, ahogy az „újságíró" átadja a PRESS mellényét és sisakját a másik terroristának, itt tudja megnézni. Nekem már unalmas, túl sok hasonlót láttam, szóval külön nem posztolom. Ha az átöltözés közben a fejére esett volna egy szeretetcsomag, ő is a „hidegvérrel meggyilkolt újságírók" táborát erősítette volna.

Kamala Harris az ENSZ jelentése alapján ma hajnalban aggódott, hogy 2 hete nem jutott be Észak-Gázába élelmiszer. Ehhez képest ma indult a polio oltási kampányának a második köre (tudjátok, ez az, ahol az ENSZ WHO szerint 1 év alatt 99%-ról 86%-ra esett az átoltottság „szxrjunk a matematikára" jeligével, miközben a polio nyájimmunitása 80%, de hisztériakeltésre ettől még jó a sztori), bár Észak-Gázába csak jövő héten ér el. 

Nyilván vakcinák és orvosok bejutnak, élelmiszer meg nem. Vagy az ENSZ hazudik, a politikusok meg az ENSZ-re hivatkozva hazudnak, de a Föld nagy részén továbbra is hétfő van, hajóvonták találkozására a hazai folyókon és folyamokon nincs különös korlátozás.

Az IDF külön osztagot hozott létre a Hezbollahtól zsákmányolt fegyverek felhasználására, olyan mennyiséget foglaltak le. Magyarul a jó minőségű, elképesztő mennyiségű Hezbollah-fegyvert fogja az IDF rendszeresíteni.

A BBC, a Bloomberg – és még ki tudja, hogy ki – rendszeresen idéz egy brit kamu NGO-t, amelyik konzekvensen kihozza, hogy Izrael mennyire brutálisan bombázza a békés, alig-alig rakétázgató muszlimokat. A másfél héttel ezelőtti, legalább 181 Izraelbe érkezett ballisztikus rakétát hogy számolják 8-nak (nyolcnak). Miközben egyébként becslések szerint másfélszer ennyit lőttek ki, csak azok nem jutottak el Izraelig. Úgy 40-szeres a különbség. Ezzel szemben minden egyes izraeli rakétát és bombát külön támadásnak vesznek. Churchill nyeretlen elsőéves volt. Mármint nem a statisztikában, hanem hogy mit hitt volna hihetően hamisított statisztikának. 

462873537_10161425803865033_385105750537081931_n.jpg

A fenti képen csak a „szokásos" rakétariadó Izraelben, pár perccel ezelőtt. Azóta már lelőtték mindjárom rakétát, plusz kilőtték az indítóállást. Mindezt úgy 20 perc alatt.

Hogy viszonylag keretes legyen a posztom: Észak-Gázába tartó segélykamionok a 96. határátkelőnél tegnap. Mondtam már, hogy az ENSZ hazudik, továbbá ENSZ = Hamasz?

462810154_10161425806630033_7033560040569361321_n.jpg

És ha már itt tartunk, emlékezzünk meg a javulásról is: már csak a segély 47 %-át adja át az ENSZ a Hamasznak a korábbi 100 %-kal szemben, ami aztán a saját felhasználás lecsípése után értékesíti a gázaiaknak az ingyenes segélyt.

Címlapkép: személyautó Izraelben a mai libanoni rakétatámadás után. Szerencsére parkolt, nem volt benne senki. Illusztrációk: Nemes Dániel/Facebook

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Binjomin rabbi Ábrahám egyedülálló erejéről
Megemlékezések
Felavatták ma Benedek István Gábor (BIG) emléktábláját
Izrael
Izrael uralja a szír határ melletti ütközőzónát