„Butaság volna nem hallgatni egy olyan iráni menekültre, mint én”

– Most a történelem ismétli önmagát: mint régen Iránban, most is baloldaliak és iszlamisták szövetkeznek, de ezúttal Berlin, London, Párizs, Toronto, Melbourne és New York utcáin. A mai „Woke” forradalmárai, mint hajdan az iráni baloldaliak, gyűlölködve lázítanak a Nyugat, a zsidók és a kapitalisták ellen – írja az iráni származású Maral Salmassi a Future of Jewish hírlevelében.

Számomra, aki iráni menekült  vagyok, baljós emlékeket idéz a „Szabad Palesztinát” zászló égisze alatt növekvő gyűlölet Nyugat és Izrael ellen a kulturális életben, egyetemi kampusokon és az utcákon. Ez engem az Iszlám Forradalomra, a marxisták és iszlamisták katasztrofális szövetségére emlékeztet, amely Iránt és a Közel-Keletet évtizedekig tartó háborúba és káoszba taszította 1979 után.

Iránban Komeini volt az első, aki a zsidó világuralom mítoszát bevezette és aljas módon használta a gyűlölet szítására. Irán utolsó uralkodóját „álruhás zsidónak”, „izraeli kutyának” nevezte, és az antiszemitizmust az iráni iszlamizmus alappillérévé tette. 

A sah bukásáig Komeinit olyan neves nyugati baloldaliak támogatták, mint Jean-Paul Sartre és Michel Foucault. 1977 és 1978 között Foucault többször utazott Teheránba, tudósított az olasz Corriere della Sera című lapnak, amely az iszlamizmust „politikai spiritualitásként” ünnepelte, figyelmen kívül hagyva Komeini demagógiáját és egyeduralmi törekvéseit. 

Más nyugati baloldaliakhoz hasonlóan Foucault durván figyelmen kívül hagyta egy iszlám állam veszélyeit: a nők, a homoszexuálisok, vallási és etnikai kisebbségek jogainak csorbítását.

Most a történelem ismétli önmagát: mint régen Iránban, most is baloldaliak és iszlamisták szövetkeznek, de ezúttal Berlin, London, Párizs, Toronto, Melbourne és New York utcáin. 1979-ben Komeini támogatói anti-imperialista iszlám államot képzeltek el, míg a kommunista diákok és értelmiségiek sztálini és lenini Iránról álmodoztak. Majd az iszlamisták győztek, és kivégezték kommunista szövetségeseik ezreit.

Most ugyanazok az antiimperialista és antikapitalista rigmusok visszhangoznak a tüntetéseken, amelyek emlékeztetnek az 1979-es teheráni amerikai nagykövetség elfoglalására, amikor 52 amerikai diplomatát 444 napra túszul ejtettek.

A mai „Woke” forradalmárai – mint hajdan az iráni baloldaliak – gyűlölködve lázítanak a Nyugat, a zsidók és a kapitalisták ellen előadásokon, színházakban, sőt koncerttermekben is. Modern kulturális mutációként a „Woke” olyan régimódi eszmékből merít, mint Herbert Marcuse és Michel Foucault nemzedékének posztmodernizmusa, Jacques Derrida ezoterikus dekonstrukciója és Frantz Fanon szánalmas posztkoloniális fantáziái „az erőszak tisztító erejéről”. 

A „Woke” kultúra törzsisége éles ellentétben áll a nyugati demokrácia humanista értékeivel. A szólásszabadság, az egyéni teljesítmények tisztelete (meritokrácia) és befogadás, elfogadás olyan demokratikus alapelvek, amelyek arra emlékeztetnek bennünket: az identitás lényege, ha elismerjük egymás különbségeit.

A Future of Jewish hírlevele alapján