Tizennégy éves lány mentené meg az elfeledett balatonfőkajári zsidó temetőt

2021. Augusztus 15. / 16:47


Tizennégy éves lány mentené meg az elfeledett balatonfőkajári zsidó temetőt

Emma egy budapesti tinédzser, aki – mielőtt tavaly kitört volna a világjárvány – sok hatodikoshoz hasonlóan sűrűn betáblázott hétköznapokat élt. Ám a karantén alatt felfedezte magának a balatonfőkajári zsidó temetőt, amelynek azóta is kutatja történetét, szívén viseli a  sorsát és blogot indított róla. A Telex járt utána, hogy miért.


Balatonfőkajár egy kis falu Balatonakarattya mellett. Mivel nem a tó partján fekszik, és nem is esik útba a Budapest–Balaton vonalon, nem számít kifejezetten híresnek a mai állapotában sem, de a település néhai zsidó közösségének története még kevésbé közismert. Van azonban egy 14 éves lány, aki a karantén alatt tavaly felfedezte magának a helyi zsidó temetőt, és azóta is kutatja a történetét, illetve a szívén viseli annak sorsát. Olyannyira, hogy fiatal kora ellenére megtalálta a módját annak, hogy pozitív változást lehessen elérni az elhagyatott temető ügyében – olvasható a Telex.hu riportjában.

A karanténidőszakban sokat sétált a környéken a családjával, a temetőt pedig a Balatonfőkajárt jól ismerő családi barátokkal látogatták meg először, előtte a szülei sem tudtak róla.

Emma úgy emlékszik, amikor először járt itt, sokkal elhagyatottabb és elhanyagoltabb volt a hely, de már akkor nagyon érdekelte, hogy kik lehettek azok, akiket ide temettek. A gaz a legtöbb sírt benőtte, sok sírkő megrongálódott, volt, ami kettétört vagy eldőlt, de még azok sem mondtak sokat a számára, amelyek olvashatók maradtak, mivel a feliratok többsége héber.

Egyből feltűnt ugyanakkor néhány felújított síremlék. Nemcsak azért, mert láthatóan ezek voltak a legjobb állapotban, de azért is, mert ezekről le tudta olvasni a latin betűs neveket. Ezekről a nevekről egyből képet készített, hogy később rájuk tudjon keresni. Emma azt mondja, innen indult minden. Elkezdett megismerkedni az egykori balatonfőkajári zsidó közösség történetével, és ha talál valamit, mindig egyre többet szeretne tudni. Láthatóan élvezi, hogy felfedezte: egészen nagyra tud duzzadni az a történet, amit egy kicsi információmorzsából elindulva meg lehet találni.

Emmára nagy hatással volt, amikor tavaly először járt a Főkajártól alig negyedórányira található berhidai zsidó temetőben is, és látta, hogy az milyen szépen fel lett nemrég újítva, még kovácsoltvas kerítést is kapott. Többek között ez inspirálta arra, hogy ne csak a temető történetével, hanem annak állapotával is elkezdjen foglalkozni és támogatást keressen a temető rendbetételéhez. Ennek érdekében kalandos úton sikerült felvennie a kapcsolatot még Solti György feleségével, aki férje halála után is látogatta a balatonfőkajári sírokat...

A Telex.hu írását teljes terjedelmében ide kattintva olvashatják, Emma említett blogja pedig ezen a linken található.

Fotó: Fotó: Bődey János/Telex

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek