A beregszászi zsinagóga felújítása lesz Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása

2022. Február 19. / 20:47


A beregszászi zsinagóga felújítása lesz Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása

Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára pénteken bejelentette, hogy Magyarország és Ukrajna közösen felújítja az egykori beregszászi nagyzsinagógát, a város főterének egyik meghatározó épületét.

A rekonstrukció kezdetét a helyszínen bejelentve Magyar Levente aláhúzta, hogy elérkezett az a történelmi pillanat, amelyben kevesen bíztak – elbontják azt a betonszarkofágot, amelybe a múlt század hatvanas éveiben gyakorlatilag bezárták a XIX. század végén épült impozáns nagyzsinagógát, amikor művelődési házzá alakították át.

beregszász-cikk-cimlap.png

Kiemelten fontos lépésnek nevezte a projekt megvalósítását abban a folyamatban, amelynek során „mi, Kelet-Közép-Európában sorsközösségben élő népek – magyarok, ukránok, zsidók és mások - minden nap megpróbálunk visszaszerezni valamit abból, amitől a XX. század megfosztott bennünket az identitásunk és kultúránk terén”.

A legnagyobb veszteség a zsidóságot érte, hiszen „áldozatává váltak a sötét évszázad barbarizmusának” – fogalmazott, ezért „legelemibb kötelességünk emlékük fizikai maradványainak tiszteletteljes megőrzése”.

Kárpátalja legjelentősebb kulturális beruházása 2019-ben a színháztér balesetveszélyes boltozatának stabilizálásával és épülettörténeti kutatásokkal indult. A kivitelezési munkálatok 2023-ban kezdődnek meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) és a Beregszászi Városi Tanács kezdeményezésére Magyarország kormányának finanszírozásával és a Kárpátaljai Megyei Közigazgatási Hivatal támogatásával. A tervek szerint 2024 végén nyílhat meg a felújított zsinagóga és a hozzá szervesen kapcsolódó új szárny alkotta kulturális közösségi tér.

Ukrajna aktuális biztonsági helyzetéről szólva Magyar Levente kijelentette, hogy „a világ vezető hatalmai újfent politikai játszótérként kezelik térségünket”. Mint fogalmazott, a mai eseménnyel is „azt üzenjük a nagyhatalmaknak: ha már muszáj, lezáratlan XX. századi konfliktusaikat máshol és másképpen rendezzék, és hagyjanak bennünket békésen építkezni”.

„Mutassuk meg a világnak, hogy az erő az alkotásban és nem a rombolásban, az összefogásban és nem az elkülönülésben, az egymással szembeni nagyvonalúságban, nem pedig rövidlátó szűkkeblűségben rejlik” – zárta gondolatait a parlamenti államtitkár.

Viktor Mikita, Kárpátalja megye kormányzója válaszbeszédében köszönetet mondott azért a rendkívül fontos támogatásért, amelyet Magyarország nyújt Ukrajnának a jelenlegi nehéz időszakban. Az új kulturális központ növeli a térség turisztikai vonzerejét, ezért a megye vezetése nagyra értékeli a magyar részről érkező partneri segítséget, és támogatja a folytonos párbeszédet.

Magyar Levente Beregszászon találkozott a KMKSZ elnökségével, majd Munkácsra látogatott, ahol megtekintette a 2021 júniusában kormánytámogatással kialakított Munkácsy Mihály Magyar Házat. Sajtótájékoztatóján elmondta, hogy Magyarország a béke megőrzésében érdekelt, „hiszen építkezni, történelmi értékeket helyreállítani, elpusztult közösségek emlékét ápolni a zsinagóga felújítása által csak egy békés környezetben lehet”.

Magyar Levente azt is bejelentette, hogy Magyarország biztosítja a Beregszászi járási Makkosjánosi község határában épülő első kárpátaljai hulladékfeldolgozó befejezéséhez szükséges hárommillió eurós pénzforrást. (MTI)

mazsihisz icon

Címkék

Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek