Piknikeljünk közösen a város közepén – most vasárnap Judafest

2023. Szeptember 07. / 15:02


Piknikeljünk közösen a város közepén – most vasárnap Judafest

Már csak pár nap van hátra a zsidó közösség legnagyobb éves találkozásáig, a Judafestig!  A megújult rendezvényt a Bálint Ház ezúttal egy hatalmas piknik keretében a város közepén tartja szeptember 10-én, vasárnap délelőtt 10 óra 30 perctől.

Vasárnap egy napra átváltozik a Madách tér: a szürke betont fű, a parkoló autókat padok és babzsákok váltják fel, a teret fák szegélyezik. A programok három részre oszlanak: a Deák térhez közeli részen lesz a Nagyszínpad felállítva, kicsit hátrébb a zöld gyepen a zsidó szervezetek és a piknik kap helyet, és több partnerszervezet programja a közeli Rumbach Zsinagógában lesz megtartva.

Ezeken kívül több egész nap (sőt már pénteken és szombaton is) tematikus sétákon lehet részt venni, melyekre még tart a regisztráció.

judafest23-cimlap.png

Mi várható vasárnap?

A nagyszínpadon Kenesei Marcell, a Bálint Ház igazgatója és Niedermüller Péter, Erzsébetváros polgármestere nyitja a napot 10.30-kor. 11.00 órakor a Kaláka együttes gyerekműsora szórakoztatja a kisebbeket, majd fél 1-től Szipurka Bábelőadást láthatnak a családok Trömböczky Napsugár bábművésszel.

14.00 órakor kezdetét veszi a közösségi ebéd, melyet a Semes Kóser Pékség biztosít (erre a rendezvény infópultjában lehet jelentkezni). Eközben a színpadon Fritz Zsuzsanna, a Bálint Ház Forrás Tudásközpontjának vezetője beszélget Borbás Gergővel arról, hogy a zsidóságban mit szimbolizál az étkezés.

Fél 4-kor kezdődik a Pár-Beszéd Dés László, Dés András, Parti Nagy Lajos és Závada Péter részvételével. A két kiváló író műveiből olvas fel, a két nagyszerű zenész pedig improvizációkkal válaszol a felolvasásokra. 17.00 órakor kezdődik az Itt és Most Társulat improvizációs előadása: Borbás Gergő, a JCC Budapest – Bálint Ház kreatív igazgatója kérdezi Mérő Lászlót, a közismert matematikust a Szabadság témakörében, miközben az Itt és Most társulata jeleneteket improvizál. Este 7 órakor pedig nem kisebb név zárja a napot, mint a Parno Graszt együttes, akik Móser Ádámmal együtt ropják majd a talpalávalót a legkitartóbbaknak.

A Judafesten részt vevő zsidó szervezetek, akik saját programmal készülnek, a Rumbach Zsinagóga csodálatos épületében kaptak idén helyet. Itt is remek program kínálkozik: Takáts Andrea és Hegedűs D. Géza színművészek beszélgetnek a Márai házaspár életéről és írásairól az emigrációból a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szervezésében. A művészet az elmondhatatlan tolmácsa - a Zachor Alapítvány interaktív művészeti kiállítása, ugyanők beszélgetést is szerveznek művészetről, emlékezésről, oktatásról.

A Szim Salom Hitközség a progresszív reformzsidóságról beszélget, a Bét Orim arról, hogy lehet-e az ősi zsidó vallás kortárs és eleven. Az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem hivatalos oldal arról tart módszertani foglalkozást tanároknak és szülőknek, hogy hogyan beszéljünk a holokausztról kisgyerekeknek, a Holokauszt Emlékközpont kiállítást és tárlatvezetést tart a világ igazairól.

A Gólem Ifjúsági Társulata Lev Tahor - Tiszta szív című előadásáról tart beszélgetést, a Hanoar Hatzioni Hungary pedig workshoppal készül a fiatalabbaknak.

Lesz még könyvbemutató a Keren Hayesod Hungária Alapítvány jóvoltából, Krav Maga lesz a Merkazzal és a Bálint Ház Salom Klub kórusa zárja a napot.

Ezekre a programokra egyetlen közös jeggyel, mindössze 500 Ft-ért lehet belépni, és így bepillantást is lehet nyerni a nemrég felújított zsinagógába is.

A rendezvényre kicsiket-nagyokat várnak reggel 10 órától este 9 óráig a Madách téren. A pontos programról és a fellépőkről a fesztivál honlapján lehet olvasni.

A Judafest stratégiai partnerei a JDC, a Mazsihisz és a BZSH, a program támogatói: Erzsébetváros, MAZSÖK, Erőművház, Rumbach Zsinagóga, a program főtámogatója pedig a Thalheimer család.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek