Heisler András: A Hanuka jelene

A hagyomány és a modernitás kéz a kézben járnak és csak együtt vezethetnek el a szabadsághoz. A judaizmus meghal, ha feladja saját világlátását és meghal, ha megmerevedik. Hanuka ünnepe erről is szól – írja ünnepi köszöntőjében Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke.

A makkabi felkelésről szóló beszámolók egyik tragikus és felemelő története szerint az évtizedeken át tartó háborúban egy jámbor, vallásukhoz ragaszkodó zsidó csoport úgy döntött, szombaton nem harcol az ellenség ellen és a hellenista hódítók mind egy szálig lemészárolták őket. Ekkor az ellenállás vezetője, a hit harcosa, Júda Makkabi úgy döntött, a zsidóság védelmében folyamatosan harcolni fognak. Az élet, a hit megőrzése átmenetileg érvényteleníti még a szombati tilalmakat is, hogy aztán legyen mód majd háborítatlanul megtartani őket. Ezt a logikát később a rabbinkus irodalom is átvette: az élet védelmében – ahogy a Talmud egyik nagy bölcse, Smuél szerint a Tóra is tanítja – szabad szombatot szegni. Ahogy a Tóra kéri: élj általuk, Isten parancsolatai által. Élj és ne pedig meghalj!

Más rabbik a Tóra értelmét kutatva filozófiai kérdéseket tettek fel: mi a cél, hogyan érhetjük el, mit kell tennünk, ha a két alapelv, a Tóra előírásai iránti engedelmesség és az élet védelme konfliktusba kerül, mi az ember szerepe saját, felelős cselekvésének az Örökkévaló terveinek végrehajtásában? 

A Makkabeusok az ellenségeiktől, a filozófiát feltaláló görögöktől tanultak. Nem akartak asszimilálódni, eltűnni, megszűnni zsidókként, de szívesen kapcsolódtak a környező kultúrákból mindahhoz az értékekhez, amelyekkel elmélyíthették zsidóságukat. A Makkabeusok forradalma nem a bezárkózást állította szembe az asszimilációval, hanem a külvilág ajánlataira figyelő, azokat elsajátító tanulást. A judaizmus meghal, ha feladja saját világlátását és meghal, ha megmerevedik. Azért élt túl minden megpróbáltatást, mert egyszerre volt  képes megőrizni és megújítani magát.

A Hanuka hagyománya szerint a külvilág nemcsak fenyegetés, de inspiráció is. Annál kevésbé fenyegetés, minél biztosabban kapcsolódunk saját hagyományainkhoz, minél mélyebben ismerjük őket. Csak az ragaszkodik mereven a hagyomány minden egyes apró szokásához, aki úgy érzi, hogy lényegének már régen nincs a birtokában. Mára a Hanuka ajándékozó családi ünneppé vált a mai fogyasztói kultúrában, és ez jó, mert megfelelő arányok betartásával segít felszabadultan együtt lennünk. A cionista hagyományban a Hanuka kimondottan a szabadságharcra fókuszál. Ez azért is izgalmas, mert közben a rabbik azt választották ki Hanuka szombatja prófétai olvasmányának, hogy „nem erővel, sem nem hatalommal, hanem az én lelkemmel”. Ezt mondja az Örökkévaló, vagyis a cionista értelmezésnek éppen az ellenkezőjét. Mégis ma már ki vitatná el, hogy a cionizmus Hanuka-értelmezése hagyományunk szerves része?

A mi féltett neológiánk ilyen hagyomány, valódi hűség a más-más korokban máshogyan megmutatkozó Tóra tanításához, a hagyomány végtelen gazdagságához és sokszínűségéhez. A neológia maga is folyvást megújul, mert lényege az örök aktualitás, a megőrzendő hagyomány naprakészsége. A lényege, hogy hozzátok, zsidókhoz szóljon.

Eljött a fény fellobbanásának ideje, a gyertyafényé, amely, ha erősödik is napról-napra, de csak kis területet világít be családiasan, bensőségesen.

Lobbanjanak fel a fények, amelyek összekapcsolják a távollévőket. 

Boldog ünnepet kívánok!