„A zsidók hogyan ünneplik a karácsonyt?”
A fenti, merőben ártatlan és kedves kérdés a Dohány utcai zsinagógában hangzott el, és annak bizonyítéka, hogy mennyire fontos a zsidóságról való ismeretterjesztés a nem zsidók számára. A Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár egyik különleges programján jártunk.
Elsőre talán morbid a felvetés, hogy egy látássérült ember miért kíváncsi egy zsinagógára, jelesül a Dohány utcai zsinagógára, da ha komolyabban belegondolunk – márpedig a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársai éppen ezt tették – bizonyos értelemben nincs is ebben semmi furcsa. Hiszen vannak más érzékszervek, amelyek segítségével vissza lehet adni egy hely, egy tárgy vagy egy esemény hangulatát.
A Nemzeti Emlékezetpedagógiai Program (NEP) keretében évek óta fogadnak diákokat a Magyar Zsidó Múzeumban és Levéltárban (az erről szóló cikkünket itt találják), az elmúlt napokban lezajlott foglalkozások viszont különlegesek voltak mind a múzeum munkatársai, mind a diákok számára. A gyerekek, kamaszok ugyanis – a Közép-Pesti Tankerületi Központ közvetítésével – az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmények alá tartozó vakok általános iskolájából, szakiskolájából érkeztek. Ennélfogva Budai Hannának, Dancz Verának és Halász Eszternek olyan oktatási módszertannal kellett készülnie, amelynek révén a fogyatékkal élők számára szó szerint kézzelfoghatóvá tudják tenni a zsidó világ néhány alapvető szeletét. Így találkozott össze Ritter Doron fotográfus képein a látható és a láthatatlan…
– Itt egészen más illat van, mint egy keresztény templomban! – mondta az egyik látássértült diák, amikor (életében először) belépett a Dohány utcai zsinagógába. Budai Hanna, aki tanúja volt ennek a megjegyzésnek, ekkor arra gondolt: mi, akik szinte napi rendszerességgel megfordulunk a zsinagógában, talán eddig fel sem tételeztük, hogy egy látogató olyasmit vesz észre, ami nekünk eddig természetesen fel sem tűnt.
Dancz Vera azt emelte ki, hogy a gyerekek hihetetlenül jó és fontos kérdéseket tettek fel a zsidósággal kapcsolatban, olyannyira, hogy lényegében éppen ennek a múzeumpedagógiai programnak az alapelemeire kérdeztek rá. „A kérdésekből rájöttünk, hogy pontosan azért csináljuk ezeket a foglalkozásokat, amire a gyerekek maguktól rákérdeztek” – jegyezte meg Dancz Vera.
Halász Eszter is azt emelte ki, hogy ezen a három foglalkozáson, amit a fogyatékkal élőknek tartottak, könnyen sikerült bevonni őket a játékos feladatok révén történő tanulásba, s ennek az volt a magyarázata, hogy roppant kíváncsiak és érdeklődők voltak. A gyakorlatokon a kezükbe kaptak egy-egy bárhesz-kendőt, kiduskelyhet, a havdalához használt fűszertartót, s ki kellett találniuk, hogy mire valók. Megható volt látni, ahogy a kifinomult ujjak végigsimítottak a kendőn, vagy éppen azon a Tóratekercs-darabon, amit oktatási célra kapott a múzeum.
S ami a címben feltett kérdést illeti („A zsidók hogyan ünneplik a karácsonyt?”): azt egy vak kislány tette fel, és természetesen senki nem nevette ki, elvégre egy nem zsidó embert ez jogosan foglalkoztat a keresztény kultúrkörben. Halász Eszter elmagyarázta, hogy a zsidóság számára a karácsony nem ünnep – ellenben van hanukánk, ami távolról hasonlít a keresztények e nagy ünnepéhez.
A program sikerességét jelzi, hogy a kísérőtanárok azt mondták: örömmel jönnének máskor is, más csoportokkal, hiszen a diákok sokat kaptak – és persze sokat adtak: őszinte érdeklődést, nyitottságot és igazi emberi közvetlenséget. Köszönet érte a zsidó múzeum munkatársainak – és köszönet a diákoknak.
Fotók: Ritter Doron
Kapcsolódó galériák
Régi idők modern tanúja: szomorú búcsú Székely Gábortól
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
