A rojtok mögötti világ igazsága – jó szombatot!

Kedves olvasóink, hittestvéreink! A szombat szent ünnepe ma 20 óra 23 perckor köszönt be, a királynő holnap 21 óra 44 perckor távozik körünkből. Ez idő alatt honlapunk, Facebook-oldalunk, Instagram- és TikTok-csatornánk nem frissül. A Tórából a SELÁH LEHÁ hetiszakaszt olvassuk. Mindenkinek jó szombatot kívánunk!

Megjelent: 2026. június 12. 18:13 / Frissítve 2026. június 12. 16:17

„És legyen számotokra nézőrojt, hogy megnézzétek és emlékezzetek az Örökkévalónak minden parancsolatára és tegyétek meg azokat, hogy ne keressetek utat saját szívetek és saját szemetek után, amelyek után ti gyakran vétkeztek, hogy emlékezzetek és megtegyétek parancsolataimat és szentek legyetek Isteneteknek.”
(4 Mózes 15:39-40)

Jonathan Sacks hetiszakasz-magyarázatainak egyik sajátossága, hogy ő nemcsak azt kutatta, hogy miről szól az adott szakasz, hanem azt is, hogy mi lehet az összefüggés az olyan szövegrészek között, amelyeknek első olvasatra, azaz látszólag semmi közük egymáshoz. Mert nem az a kérdés, hogy van-e összefüggés, hanem az, hogy mi ez a kapcsolat. Mit akar a Tóra mondani a sorrendiséggel? Merthogy valamit mondani akar, az egészen bizonyos.

A mostani hetiszakasz kapcsán is fölteszi a kérdést: mi a magyarázata annak, hogy a kémek története után következnek az áldozatokra, valamint a szemlélőrojtokra vonatkozó parancsolatok? A rabbi a kérdést megválaszolja, és a lubavicsi rebbe tanítása nyomán magyarázatot ad a kémek tévedésére – de nem menti fel őket. Miért is tenné? Hiszen súlyos következményei lettek a „vakságuknak”.

Ám ha arra gondolunk, hogy a kémek vétke lényegében magára a látásra – a Szentföld látványára – vonatkozott, akkor a kérdés inkább az: mi más követhetné e kudarcos történetnek a leírását, mint a szemlélőrojtok „megnézése”?

Nézd meg, mondja az Örökkévaló, nézd meg a szemlélőrojtokat és gondolkozz el azokon, akiknek volt szemük a látásra, és mégsem láttak. Pedig nem akárkik voltak ők. Tekintélyes emberek, a közösség megbecsült tagjai, tapasztalt törzsfők. Őket küldte Mózes a Szentföldre, mert róluk joggal feltételezte azt, hogy látva látnak. És nem.

Nézd meg, mondja az Örökkévaló, nézd meg a szemlélőrojtokat és gondolkozz el saját magadon: milyen sokszor bizonyulsz „vaknak” a legtisztábbnak tűnő pillanatokban is!

Milyen sokszor elvakítja tekintetünket az indulat, a sóvárgás, a becsvágy, az ellenségeskedés, a kivagyiság és a törtetés! Milyen sokszor megesik, hogy nem ismerjük fel saját magunkban a rosszat! Hányszor, de hányszor előfordul, hogy felmentjük saját magunkat a talmi látványra – vagyis a puszta ismerethiányra – hivatkozva, holott ha nem volnánk restek az elmélyülésre, akkor bepillantást nyerhetnénk a díszletek mögé!

Mi akadályoz meg bennünket abban, hogy igyekezzünk felmérni a gondolataink és a tetteink súlyát? Az, hogy sokszor saját magunkat is becsapjuk – miképpen a kémek becsapták önmagukat, majd az egész közösséget. Elvégre nem mondtak igazat: a Szentföldet az ő állításukkal ellentétben el lehetett foglalni.

Nézzük meg a szemlélőrojtokat, és ne féljünk megpillantani saját magunk gyöngeségeit, hibáit és fogyatékosságait. Mert ha saját magunk elől is elhazudjuk az igazságot, akkor lényegében a teljes közösségnek hazudunk. Ha magunkat megtévesztjük, azzal a minket körülvevő embereket tévesztjük meg – és lám, ennek olykor katasztrófa a vége.

Nézzük meg a szemlélőrojtokat, de lássuk meg a szálak között a magát a teret is, ami nem üresség, hanem kiterjedés; nem hiány, hanem többlet.

És ekkor, de csakis ekkor valósággá válhat a rojtok mögötti világ igazsága: a Szentföld igenis meghódítható, és mindannyiunknak el kell jutnunk oda, egyenként, külön-külön – de az utat csak együtt tehetjük meg. Nincs más út, csak ami odavezet, és nincs más cél, csak az. Lássuk meg!

Jó szombatot!