A reánk köszöntő új évben az a küldetésünk, hogy tovább erősítsük egységünket
Mazsihisz
Simon Peresz, Izrael állam elnökének üzenete a diaszpórában élő zsidó közösségek számára az 5771. zsidó újév alkalmából
Az Új év előestéjén a béke reménye felcsillanni látszik. Miközben a washingtoni csúcstalálkozóra figyelünk, imádkozunk, hogy az elvezessen az Izrael és a palesztinok közti történelmi békeszerződés aláírásához, amely nyugalmat, gazdagságot és biztonságot hoz majd a térség népei számára.
A közös és jobb jövő gondolatával elménkben a diaszpóra zsidóságának és Izraelnek együtt kell munkálkodnia a szebb holnapért a felnövekvő nemzedékek érdekében.
Ebben az összefüggésben feltétlenül szükséges, hogy a testvériség szelleme és az a szoros kapcsolat, amely Izraelhez köt továbbra is a diaszpórában élő zsidó fiatalok cionista nevelésének része legyen. Hiszem, hogy a közvetlen élmények, tapasztalatok, amelyeket izraeli látogatásaik során szereznek, jelentős szerepet játszanak e cél elérése érdekében.
Egy olyan korszakban, amelyben folytonos és könyörtelen kísérleteket tesznek arra, hogy Izraelt, mint Zsidó Államot törvénytelenné nyilvánítsák, kiváltképp fontos, hogy mi Izraelben és a zsidók szerte a világban egyesült erővel meghiúsítsák ezeket a törekvéseket.
Mozgósítanunk kell minden erőnket, hogy feltárjuk e hazugságokat, és rávilágítsunk a zsidó nép értékeire, amelyek a Tízparancsolaton alapulnak, valamint azokra a morális és etikai értékekre, amelyek országunk és népünk alapjait képezik.
Szintúgy életbevágóan fontos, hogy a nemzetközi közösséggel együtt vegyük fel a harcot azokkal a fanatikus vezetőkkel szemben, akik nukleáris fegyverek előállítására törekednek, tagadják a holokausztot, és Izrael Állam elpusztítására szólítanak fel.
Egy olyan világban, amelyben a tudomány és a technológia igen magas színvonalon áll, Izrael továbbra is e területek élvonalában marad. Igen, büszkék vagyunk Ada Yonath professzorra, a Weizmann Intézet tanárára, aki kémiai Nobel Díjat kapott, és hasonlóképpen büszkék vagyunk a Héber Egyetem professzorára, Elon Lindenstraussra, aki elnyerte a rangos matematikai Fields Díjat. Az ő munkásságuk és tudományos eredményeik óriási mértékben hozzájárultak Izrael és a zsidó emberek megbecsüléséhez és jó hírnevének növekedéséhez.
Az újévben az a küldetésünk, hogy tovább erősítsük egységünket minden területen, amely befolyásolja valamennyiünk sorsát és jövőjét. Teljes harmóniában kell együttműködnünk és párbeszédet folytatni a megállapodások elérése érdekében. Szolidaritás, testvériség, megértés – ezek az erős és biztonságos család alapjai. Nem tehetjük meg, nem szabad megengednünk, hogy nézeteltérések válasszanak szét bennünket.
Közösen, együtt kell minden erőfeszítést megtennünk a zsidó nép jóléte érdekében. Ebben a szellemben küldöm Önöknek, testvéreinknek az egész világon legjobb kívánságaimat.
Hozzon az Újév békét, örömöt, jó egészséget és gazdagságot!
Sáná tová umetuká!
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről