A náciellenes harcos indiai hercegnő, aki Nagy-Britanniának kémkedett

Dédapja, Tipu Szultán, India muszlim Mysore királyságának uralkodója volt, aki elszántan harcolt a brit hódítók ellen, és 1799-ben esett el a csatában. Noor apja, Hazrat Inayat Khan muszlim szúfi misztikus és zenész volt, aki feleségül vett egy amerikai nőt, Ora Ray Bakert, és Moszkvába költöztek, ahol családot alapítottak. Később Párizsba költöztek, ahol művészi és kulturált életet éltek. Házukat „Fazil Manzil”-nek, azaz „Áldások Házának” nevezték, és Párizs külvárosában állt.

Noor, a legidősebb lányuk, zenét tanult a párizsi konzervatóriumban, valamint gyermeklélektant a Sorbonne-on, és népszerű gyerekkönyvíróvá vált. Twenty Jakata Tales című könyve 1939-ben jelent meg. Franciaország 1940-es eleste után a Khan család menekülni kényszerült, és az utolsó hajóval Angliába távoztak. Ott Noor és testvére, Vilayat csatlakozott a háborús erőfeszítésekhez, és beléptek a brit hadsereg szolgálatába.

A harc távol állt Noor természetétől, hiszen meggyőződéses pacifista volt, és hevesen ellenezte India brit megszállását is, ennek ellenére, amikor szembesült a nácizmus barbárságával, nem habozott, és belépett a Brit Királyi Légierő női segédcsapatába (WAAF).

Ahogy a háború súlyosbodott, Winston Churchill brit miniszterelnök felismerte, hogy a szövetségeseknek több hírszerzési információra van szükségük a náci vonalak mögül. Elrendelte egy szigorúan titkos projekt elindítását: tapasztalt rádiókezelőket képeztek ki, hogy titkos jelentéseket sugározzanak vissza Nagy-Britanniába az ellenség által megszállt területekről. Ez az akció rendkívül veszélyes volt – a rádiósok egyedül dolgoztak a náci megszállás alatt álló Európában, miközben nehéz felszerelést kellett cipelniük, ami nem könnyítette meg az álcázást és a mozgást. A rádiózások minden egyes alkalommal felfedhették tartózkodási helyüket, így a lebukás állandó veszélye fenyegette őket. Mivel a legtöbb férfit már a harctéren vetették be, a projekt sok női ügynököt toborzott.

Noor Inayat Khan volt az egyik legelső nő, akit kiválasztottak, és ő volt az első női rádiókezelő, akit a nácik által megszállt Franciaországba küldtek. A Brit Különleges Műveleti Végrehajtó (SOE) képezte ki rejtett hadviselésre és kémkedésre. Kezdetben néhány brit tiszt kétségbe vonta alkalmasságát, de folyékony francia nyelvtudása, párizsi ismeretei és elkötelezettsége meggyőzte őket. 1943 júniusában Noor a „Madeline” fedőnevet kapta, és ejtőernyővel ledobták Franciaországba, ahol a „Prosper” nevű ellenállási hálózattal kellett kapcsolatba lépnie Párizsban. Tudta, hogy ha elkapják, kínzás és biztos halál vár rá.

Noor hamar munkába állt a többi ügynökkel, de egy héten belül tragédia történt: a kémhálózatot leleplezték, és sok rádiós ügynököt letartóztattak. A brit irányítóközpont azt tanácsolta Noor-nak, hogy azonnal hagyja el Franciaországot, de ő úgy döntött, marad. Ekkor már ő volt az egyetlen rádiókezelő a hálózatban – Nagy-Britannia egyetlen kapcsolata Párizsból.

1943 nyarán és őszén Noor folyamatosan mozgott Franciaországon belül, magával cipelve a rádióját, és titkos helyszínekről sugárzott jelentéseket Londonba. Négy és fél hónapig sikeresen elkerülte az elfogást, és rendszeres titkos üzeneteket küldött. Később úgy becsülték, hogy ebben az időszakban olyan munkát végzett el, amelyhez normál esetben hat rádiós ügynökre lett volna szükség.

1943 októberében Noor-t elárulták a Gestapónak – feltehetően Renée Garry, akinek a testvére Noor első kapcsolata volt Párizsban. Letartóztatták, és a Gestapo hírhedt párizsi központjába, a 84 Avenue Foch-ra vitték, ahol a foglyok sikolyai éjjel-nappal hallatszottak. Tragikus módon a náci tisztek rábukkantak Noor rádiós jegyzeteire, és ezeket felhasználva hamis jeleket sugároztak Londonba, ezzel újabb brit kémeket csaltak Franciaországba – közvetlenül a Gestapo csapdájába.

Bár a Gestapo központját szigorúan őrizték, Noor-nek sikerült megszöknie a cellájából. Néhány órán belül újra elfogták. Most már „rendkívül veszélyesnek” minősítették, és a németországi Pforzheim börtönébe küldték, ahol láncra verve, magánzárkában tartották tíz kínzó hónapon át. Annak ellenére, hogy többször megkínozták és vallatták, Noor soha nem árulta el sem a rádiós program titkait, sem társai kilétét.

1944 szeptemberében Noor-t és három másik női ügynököt a dachaui koncentrációs táborba szállították, ahol szeptember 13-án agyonlőtték őket. Noor mindössze 30 éves volt. Szemtanúk szerint az utolsó szava a kivégzése előtti pillanatban ez volt: „Liberté” – „Szabadság”.

Noor Inayat Khan, muszlim királyi leszármazott, életre keltette Hillel bölcsességét: „Ahol nincsenek vezetők, légy te a vezető” (Pirkei Ávot 2:5). Nem volt hajlandó tétlenül nézni az eseményeket – a végső áldozatot hozta meg a nácik elleni harcban. Bátorsága és példamutatása méltó arra, hogy az egész világ megismerje.

Forrás: aish.com
Fordította: Zucker-Kertész Lilla

---