Zsidó cserkészek nyomában
A tizenhat magyarországi zsidó cserkészcsapat történetét feledés borítja, a vészkorszak után újjáalakuló néhány csapatot is már idestova 70 éve felszámolták. Kutatócsoportunk azzal a céllal jött létre, hogy feltárja és megörökítse ezen csapatok történetét, működését.
zsidocserk__szek.jpg
Cserkészcsapat a Wesselényi utcai zsidó elemi iskolában
Eddig elsősorban könyvtári és levéltári anyagokat gyűjtöttünk össze. Most az egykori zsidó cserkészcsapatok tagjainak vagy családtagjaiknak jelentkezését várjuk, akik személyes emlékeiket egy-egy interjúban megosztanák velünk! Keresünk – dokumentálás céljából – magánkézben lévő fényképeket, csapatnaplókat, újságokat, egyéb forrásokat és tárgyi emlékeket, amelyek a csapatokhoz kötődnek.
Minket minden érdekel! Bányai Viktória (történész), Gombocz Eszter (pedagógus), Lénárt András (történész), Szegedi Bálint (cserkész st.), Vörös Kata (szociológus-hallgató)
| Elérhetőségek: E-mail: [email protected]. Levélcím: MTA Kisebbségkutató Intézet Judaisztikai Kutatócsoport, 1088 Budapest, Múzeum krt. 4/F. |
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes