Betöltés...
  /  

Wagner Huba Álmos rabbihallgató: A szavaknak nagy ereje van, csak oda kell rájuk figyelni

Aktuális hetiszakaszaink, a HUKÁTBÁLÁK kapcsán Wagner Huba Álmosnak, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) rabbiszakos hallgatójának magyarázatát osztjuk meg önökkel.

A hetiszakasz rendkívül érdekes, sokszínű és néhol nehezen követhető. Kezdetben találkozunk a vörös tehén szertartással, ami kivételesen bonyolult művelet. Ez a szertartás tisztítja meg az embert a halottal való érintkezés rituális tisztátalanságából. Ami külön érdekes: a szertartást a másik ember megtisztulása érdekében elvégző személy maga is (rituálisan) tisztátalanná válik. Ebből megtanulhatunk két nagyon szép emberi tulajdonságot: a csapatmunkát és az önzetlenséget. Hiszen az önzetlen ember még akkor is megtesz valamit embertársa megsegítésére, ha abból neki rövidtávon hátránya vagy kára származik.

A hetiszakasz további részében nem túl vidáman halad tovább a történet. Elérkezünk Mirjám halálához. Nem sokkal később Áron is meghal és a helyébe lép főpapként a fia, Elázár. Ezt megelőzően történik az az eset, aminek következtében sem Mózes, sem Áron nem léphetnek be a szent földre. Amikor a nép szomjazik és panaszkodik, akkor Mózes és Áron az Ö-valóhoz fordulnak, aki azt mondja Mózesnek: fogja meg a botot és szóljon a sziklához, hogy adjon vizet és az adni fog. Ezzel ellentétben Mózes ráütött a sziklára, nem is egyszer, hanem kétszer. Azért nem léphetett be a szent földre, mert nem hitte el az Ö-valónak, hogy akkor is lesz víz, ha csak szól. Ebből azt tanulhatjuk, hogy a szavaknak igenis nagy ereje van, csak oda kell rájuk figyelni.

Néha a tettek nem olyan célravezetőek, mint a szavak, igaz, a szikla vizet adott így is és a probléma megoldódott. Azonban nem úgy, ahogyan meg lett parancsolva, így a hit hiánya (még ha az nem is rossz szándékú volt) egy másik, későbbi büntetést vont maga után. Fontos ugyan az új utak és alternatív megoldások keresése, de néha követnünk kell az alapvető, szigorú útmutatásokat, hogy a rendszer és az út biztosítva maradjon.


Kapcsolódó hetiszakaszok


Témák:
Ezek is érdekelhetnek