A holokauszt helyi áldozataira emlékeztek Veszprémben

2020. Június 29. / 22:21


A holokauszt helyi áldozataira emlékeztek Veszprémben

A megyeszékhelyről és térségéből 76 évvel ezelőtt elhurcolt és meggyilkolt zsidó állampolgárokra emlékeztek vasárnap a Mártírok úti temetőben – Marton Attila írása a Veszprém megyei hírportálon.

Porga Gyula polgármester hangsúlyozta, az 1944-es deportálásokban a nemzet színe-java veszett oda, Veszprém máig nem heverte ki a veszteséget.

Hozzátette, a vészkorszak sorstragédia volt: több millió zsidó halála következett be a korszak embertelensége miatt. – Az elhurcolt és meg- gyilkolt veszprémi zsidó polgárokat soha nem feledhetjük. Ez a tragédia nem történhet meg újra, ha emberként állunk ki egymásért – fogalmazott.

Verő Tamás főrabbi felidézte, a veszprémi gettók kiürítéséről a Veszprém Vármegye című hetilap mindössze egy rövid hírben számolt be, az újság megjelenésének napján pedig áldó misét tartottak, hogy befejeződött a „zsidótalanítás”. Hozzátette, a gettó kialakítása és a deportálás között alig egy hónap telt el, Veszprém megyéből 4106 személyt juttattak koncentrációs táborokba.

Budai Miklós, Verő Tamás és Porga Gyula is elhelyezte az emlékezés köveit  Fotó: Nagy LajosBudai Miklós, Verő Tamás és Porga Gyula is elhelyezte az emlékezés köveit Fotó: Nagy Lajos

A főrabbi kitért rá, a holokauszt máig meghatározó tragédiája a megcsonkított családoknak. Úgy vélte, minden leszármazott köszönettel tartozik a felmenőinek, a túlélőknek, hogy nem adták fel, és újrakezdték a mindennapokat. – Emlékezni és emlékeztetni kell a holokausztra, hogy az ember ne tévedjen újra erre az útra, és hogy a soá ne ismétlődhessen meg – zárta beszédét Verő Tamás.

A gyászistentiszteleten közreműködött Budai Miklós kántor. A rendezvény végén a résztvevők elhelyezték a megemlékezés köveit.

A két veszprémi gettót 1944. június 19-én ürítették ki, ahova a Veszprémi és Enyingi járás zsidó lakosságát zsúfolták össze, közel hatszáz embert. A lakókat a csendőrség közreműködésével előbb a sárvári gyűjtőtáborba, majd onnan haláltáborba vitték, ahonnan nagyon kevesen tértek vissza.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kommentek