Szerdócz Ervin: Miért áldás Isten szavára hallgatni?

– Van egy hely, egyetlen egy hely, ahol a jövetel megelőzi a távozást. Ez a hely maga az élet! Az újszülött, születése pillanatában világra JÖN! – írja az újpesti főrabbi az aktuális hetiszakaszunk, a Ki távó kapcsán.

„Áldott vagy jöveteledben, és áldott távozásodban."
(V.M. 28/ 6.)

Miért a jövetel előbb és csak azután a távozás? Logikus volna előbb a távozást említeni, s csak azután a jövetelt, hiszen az ember reggelente nap nap után elindul a dolgára, elhagyja lakhelyét, majd este, dolga végeztével visszatér a házába.

Van egy hely, egyetlen egy hely, ahol a jövetel megelőzi a távozást. Ez a hely maga az élet! Az újszülött a születése pillanatában világra JÖN! Felnő, éli az életét! Megállja helyét az életben, Istennek, embereknek egyaránt is tetsző élet élt… Nos, ez vonatkozik az „és áldott távozásodban” kitételre!

Bölcs Salamon is előbbre teszi a „jövetelt”, hiszen azt állítja: „A bölcsesség KEZDETE az istenfélelem, a Szentnek megismerése értelem… Általa sokasodnak napjaid, és meggyarapodnak a te életed évei.” (Péld.9/10)

A Chofec Cháim néven ismert Izrael Meir Kagan (1838-1933) litván talmudista, rabbinikus, vallás oktató tanította: 

„Számos áldásban részesíthet Isten, de az áldások közül a legnagyobb: ha hallgatsz Örökkévaló Istened szavára. Boldog lehet, aki ebben az áldásban részesül, hiszen ha erre érdemessé válik, a világ összes áldását magáénak tudhatja”.

Miért áldás Isten szavára hallgatni? A kérdés magában hordozza a választ: Isten „szavára” hallgatva az ember megtanul hallgatni! Simon ben Gamliel mondotta: „Egész életemben bölcsek között nevelkedtem, és nem találtam jobbat, üdvösebbet a hallgatásnál!” (Misna Ávot.1/17.)

Johanán ben Zakáj rabbi a tanítványaival a tengerparton sétált. Megláttak egy útra készülő hajót, amelyet nagy, ünneplő tömeg vett körül. Ugyanakkor egy másik hajó érkezett a kikötőbe, messzi tengeri útjáról visszatérve, ám senki sem akarta észrevenni. A mester így szólt: 

„Ne azt a hajót ünnepeljétek, amelyik most indul útjára, mert nem tudhatjuk, mi vár reá az óceánon, hanem azt a másik hajót vegyétek körül tisztelettel, amelyik megjárta ezt az utat, amelyik megküzdött már a tenger viharos habjaival, és békében megtért a kikötőbe.” (Taanit 8b)

Az élet már csak ilyen! Világra JÖN az újszülött! Mindenki örül, mindenki vidám, ünneplik az újszülöttet, mielőtt bárki tudhatná, mi vár rá életében, hogyan fog élni, helytállni az élet küzdelmeiben. Mikor valaki távozik az életből, szomorúak leszünk, gyásszal búcsúzunk tőle. Ez az élet rendje! Ad absurdum, ünnepelni kellene a távozót, hogy az élete óceánján megküzdött megannyi vésszel és viharral. Tisztelettel integetni annak, aki békében megtért a kikötőbe...

„Ha életből távozó embert látsz, jusson eszedbe, hogy Isten teremtette a létrát! Egyik felszáll rajta, másik le! Egyik jövetelben másik távozóban. Jusson eszedbe, hogy Isten tartja kezében a létrát, és az emberek ott nyüzsögnek és ott tolonganak a létrafokokon. És holnap rád kerülhet a sor leszállva vagy felemelkedve, szerencsében vagy szerencsétlenségben, áldásban vagy átokban! Tőled is függ: szeretet és hűség ne hagyjanak el téged (jöveteledben), kösd azokat nyakadra, írjad szíved táblájára (távozásodban); hogy találj kegyet és kiváló észt Isten és ember szemeiben!”
(Gyöngyszemek a Talmudból és Midrásból I/33)