Kácsor Zsolt: Doktor Moll és az Örökkévaló páncélja

2022. Július 21. / 15:46


Kácsor Zsolt: Doktor Moll és az Örökkévaló páncélja

Szerző: Kácsor Zsolt

Doktor Moll a betérése után három évvel jutott el oda, hogy a Bét Sálom zsinagógában eltöltött sok-sok idő után azt érezze: ő is vesz magának egy tálit kátánt, és elkezdi hordani. S már az első napon, amikor felvette, akkora meglepetés érte, hogy nem akart hinni: saját magának.

Doktor Moll eddig nem hordott kis táleszt az inge alatt, nem lógtak róla szemlélő rojtok, jól megvolt nélkülük, nem érezte szükségét, hogy neki ciceszrojtokat is magára kellene öltenie. Van ilyen. Nagyon sok zsidó nem hord kis táleszt, nagyon sok zsidó pedig hord, nem vagyunk egyformák, másképp éli meg a zsidóságát mindenki.

pack-5-talit-katan-tricot.jpg

Ám Doktor Moll pár hónappal ezelőtt azt kezdte érezni, hogy valami hiányzik róla, és ez a valami nem más volt, mint a tálit kátán. Elmondta ő a smá jiszráélt naponta kétszer; ha tudott, ott volt a hétfő és csütörtök reggeli istentiszteleteken; a péntek esti szombatfogadásokat sem hagyta ki, a szombat délelőttről nem is  beszélve, s előfordult ugyan, hogy hiányzott a zsiniből, de ennek legtöbbször egészségügyi oka volt; de valami mégis hiányzott még. Gondolkodott, törte a fejét, tűnődött, mi lehet az.

Aztán pár héttel ezelőtt bement hát a Síp utcai Rabbiságra, és vett magának kitlit és kis táleszt is. Kitlit azért, hogy meglegyen a halotti ruhája, s addig is, míg a ládába bele nem fektetik, végre kitliben lehet majd jom kipurkor a Bét Sálomban.

Amikor a kis táleszt először fölvette az inge alá, és először ment el benne hazulról, az első útja természetesen a zsinagógába vezetett. Útközben pedig furcsa érzés kerítette hatalmába: azt érezte, hogy sérthetetlen. Hogy nem fél senkitől. Hogy felette nincsen hatalma senkinek, csak az Örökkévalónak. Ekkor jött rá, hogy a kis tálesz lényegében „páncél”. 

Az Örökkévaló ajándékaként kapott páncél, amely megvédi őt minden veszélytől. Nahát, nahát, hüledezett Doktor Moll, ezt azért nem gondoltam volna. Hogy egy ilyen könnyű, semmi kis ruhadarabban ennyi erő és energia van. Pontosabban szólva ez az erő és energia valahonnét máshonnét jön, a kis tálesz csak felfogja és továbbítja. 

Halleluja!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Igazság és béke!
2024. Február 08. / 09:45

Igazság és béke!