A jó viták kegyelme – Jó Szombatot, Shabat Shalom!

A Mazsihisz hírei most elhallgatnak a szombat törvényei miatt, honlapunk nem frissül. A Szombat nem a kifelé, hanem a befelé figyelés ideje, több mint 24 órán keresztül, egy napnál kicsit hosszabb ideig, hogy „kerítést építsünk a Tórának”, megóvjuk, hogy a szombat szelleme minél tovább maradjon velünk.

A péntek esti gyertyagyújtás időpontja Budapesten 20:27 óra, a Szombat királynője 21:47 órakor távozik körünkből, onnantól visszavárjuk Önöket honlapunkra. Addig találkozzunk személyesen, zsinagógáinkban. A Tórából ezen a héten a „Kóráh” (Mózes 4. 16:1–18:32.) hetiszakaszt olvassuk zsinagógáinkban.

A jó viták kegyelme: semmi se vagy, ha nem vagy ellenállás

Az Atyák tanításai, a Misna rabbinikus aforizmákat összegyűjtő, élni tanító traktátusa szerint vannak áldott, az Ég üdvéért zajló viták is, az egyet nem értés kincs, ha jól csinálják.

A mostani hetiszakasz főszereplője Kóráh, aki fellázad Mózes vezetése ellen, megkérdőjelezi a hatalmát. Róla – noha más helyen kap némi elismerést is – a jó életről szóló misnai traktátus, az Atyák vagy Bölcsek tanításai azt jegyzi meg, hogy a kártékony konfliktusok mintapéldája volt az általa kirobbantott konfliktus. Hatalmi huzakodás volt pusztán. Ezzel szemben állnak azok a viták, amelyek nem azt keresik, kinek van igaza és milyen jutalmat érdemel érte, hanem azt, hogy mi az igazság.

Elsősorban a klasszikus liberális érvről van szó tulajdonképpen, hogy a viták, a lehetséges ellenérvek számbavétele közelebb visz minket az igazsághoz, a dolgok minél jobb megértéséhez. De tudjuk jól, hogy korántsem minden megfontolás visz előre, hogy nem mindig mondunk olyasmit, ami ténylegesen új belátásokhoz vezetne, akár az elfogadása révén, akár azáltal, hogy meg kellene cáfolnunk és úgy jönnénk rá valamire. Igazság szerint viszonylag kevésszer mondunk ilyeneket, a legtöbb vita nem vezet el igazán új belátásokhoz. Inkább azért van rá szükségünk, hogy azt tanuljuk meg, hogy a megszolgált tekintély is megkérdőjelezhető, hogy csak az a tekintély lehet megszolgált, amelyet szabad megkérdőjelezni. Hogy begyakoroljuk a szabadságot és az egymás iránti figyelmet. Csak abban a közösségben lehetünk igazán otthon, ahol nem kell tartanunk sem attól, ha igazunk van, sem attól, hogy kiderülhet, ha nincs igazunk. Az egyikért nem jár megtorlás, a másikért megszégyenítés. Ahol alkalomadtán nyíltan merhetünk butának lenni is, amik mindannyian vagyunk alkalomadtán, nem lesz gond. Fel lehet tenni a buta kérdéseket, egyrészt, hogy jól érezzük magunkat, másrészt azért, mert csak így lehet garantálni, hogy az okosak is elhangozhatnak majd. És a veszekedős közösségek bizonyíthatják, hogy a kötődések erősebbek bennük a mindig törékeny egyetértésnél, bármiféle érdek vagy akár értékközösségnél, hogy nem csak az szerethető, ami, aki olyan, mint én. Ha képesek vagyunk úgy vitatkozni, hogy a másik álláspontot nem fenyegetésként, az identitásunk kétségbevonásaként tapasztaljuk meg. Ha nem élet-halál kérdése, hogy nekem legyen igazam, nem magamat, hanem a vita tárgyát tudom komolyan venni. Fontos, hogy legyenek olyan helyeink, ahol az ellentmondást nem érezzük fenyegetőnek: tényleges közösségek.

Úgy, ahogyan a két nagy, korai bölcs, Hillél és Sámmáj vitatkoztak az Ég üdvére, ők a pozitív példák a Bölcsek Tanításaiban, vagy ahogy Rabbi Johánán gyászolta a Talmud egy másik helyén halott barátját, Rés Lakist, mert nem tudott senkivel többé igazán érdemben vitatkozni.

A zsidók hangos, szélesen gesztikuláló, veszekedős népségként tartatnak számon és ez, ha kicsit fárasztó is, sokkal inkább előny, mint hátrány. A valódi szeretetközösségek nem azok, amelyekben nincsenek konfliktusok, ilyenek nincsenek, vagy ahonnan megpróbáljuk kizárni őket, ez érthető igény, de túl nagy árat kell fizetni érte, hogy megpróbáljuk, az igazi szeretetközösség az, amelyben a konfliktusokat végig lehet vinni anélkül, hogy bárkire nézve fenyegetővé váljanak.

Maradjanak velünk az Ég üdvét szolgáló veszekedések.

Jó szombatot kívánunk!