„A zsidóság válság idején mindig kultúrát teremt"

A hatalom a különböző korokban hogyan használta fel a művészetet, s ennek miként tudtak ellenállni (vagy behódolni) a kultúra emberei? Hová fajulhat a politika és a kultúra harca? Erről tanácskoztak neves előadók az Entartete Kunst, avagy az elfajzott művészet címmel rendezett nagyszabású konferencián, amelyet az OR-ZSE és a Szegedi Tudományegyetem bölcsészkara szervezett a Rumbach-ban. Három részes cikksorozatunk 2. része.

Rangos, országos hírű filozófusok, esztéták, történészek, művészettörténészek, irodalmárok, nyelvészek, pszichológusok, zenekutatók gyűltek össze a budapesti Rumbach utcai zsinagógában az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) és a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kara által szervezett Entartete Kunst, avagy az elfajzott művészet című konferencián. 

Az apropót a Magyarországon született, orvos végzettségű Max Simon Nordau filozófus, író, kritikus halálának 100. évfordulója adta. Nordau legismertebb műve az 1892-ben megjelent Entartung (magyarul: elfajzás, elkorcsosulás, degeneráltság) című munka, amelyben Nordau elmegyógyászati szempontok alapján vizsgálta kora művészetét. Pár évtizeddel később a náci Németországban e mű alapján került be a köztudatba az Entartete Kunst (magyarul kb. Elfajzott, elkorcsosult, degenerált művészet) fogalma, amelyet a nácik a fajelmélet szerint hoztak összefüggésbe általában „a zsidó” művészettel, a zsidóságot vádolva azzal, hogy „beszennyezik” a „tiszta” és „érintetlen” nemzeti kultúrákat. 

Max Nordau 1906 körül (Forrás: Wikipédia)

Az igen színvonalas konferencia szervezői arra keresték a választ, hogy létezhet-e „elfajzott” művészet, s ha igen, akkor az egyes történelmi korokban politikai, vallási vagy más szempontok szerint mit tekintettek annak. Mivel a politikai hatalom minden történelmi korban a kultúrával (is) reprezentálja önmagát, a kérdés föltehető így is: a hatalom képes-e ideológiai kordában tartani a művészeteket, s ha igen, akkor vajon mekkora sikerrel? Azaz egy-egy adott korban milyen önkifejezési lehetőségek, milyen szabad terek nyílnak meg a hatalomnak behódolni nem akaró művészek előtt, s hosszú távon vajon milyen sorsra jut az a kultúra, amely propagandisztikus elvárások szerint született? 

GYENGE ZOLTÁN: A LEGTISZTÁBB FORRÁS AZ OR-ZSE

A megnyitón Gyenge Zoltán, a Szegedi Tudományegyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karának dékánja emlékeztetett rá, hogy a bölcsészkaron egy nemrégiben született, egyetemközi megállapodás értelmében a zsidó vallást, kultúrát és hagyományt a szegedi hallgatók a legtisztább forrásból ismerhetik  meg, és ez a legtisztább forrás nem lehet más, mint az OR-ZSE. Ellentételezésképpen a kar rlszt vesz az OR-ZSE szakmai munkájában, s ennek jegyében közös kutatásokat, konferenciákat szerveznek. 

Gyenge Zoltán (Fotó: OR-ZSE/Facebook)

– Ha éttekintik a mostani tanácskozás előadóinak névsorát, akkor azt kell mondjam, hogy egészen egyedülálló konferencia elé nézünk – mondta Gyenge Zoltán. – Amennyire az időm engedi, minden egyes előadást meg szeretnék hallgatni, mert aki e konferencia három napját végigüli, az nem egyszerűen Nordau munkásságával és az Entartung jelenségével fog megismerkedni, hanem az európai kultúra egyik legfontosabb kérdésével, a művészet és a politika kapcsolatával számtalan aspektusból a zenétől kezdve az irodalomon át a filozófiáig. 

BALÁZS GÁBOR: MILYEN VÁLASZOKAT ADOTT A ZSIDÓSÁG A VÁLSÁGOKRA?

– A szervezés során egyik alkalommal arról beszélgettünk Gyenge Zoltánnal és Gábor Györggyel, hogy a világ mai állapotában, amikor a szomszédban háború dúl, a bolygót klímaváltozás sújtja, s bármikor a nyakunkon lehet egy újabb világjárvány, milyen egy „úri huncutság" arról beszélgetnünk, hogy mi is az Entartete Kunst – kezdte beszédét Balázs Gábor, az OR-ZSE általános rektorhelyettese. – Aztán eszembe jutott, hogy semmiféle „úri huncutságról" nincs szó, hanem a kultúra és a tudomány napi működéséről, azaz túlélési stratégiájáról. Arról nem is beszélve, hogy ha végigtekintünk a zsidóság több ezer éves történelmén, az egész nem más, mint válságok sorozata. S mit csinál a válságok közepette a zsidóság? Kulturális és tudományos értékeket hoz létre. 

Balázs Gábor (Fotó: OR-ZSE/Facebook)

Balázs Gábor – az egyiptomi kivonulást hozva föl példaként – föltette a kérdést: Mózes kivezeti népét Egyiptomból, a zsidók a sivatagban vándorolnak korabeli „migránsként”, nélkülöznek, szenvednek, de mit tesznek? A Tóra elfogadásával megalapozzák a zsidó kultúra és hagyomány alapjait. A tudós hozzátette: ha elfogadjuk a tudományos narratívát, és azt mondjuk, hogy a Tóra az időszámítás előtti hatodik században keletkezhetett, akkor sem jobb a helyzet, mert akkor három nagy korabali világbirodalom, Egyiptom, Asszíria és Babilon szorításában találjuk a parányi Judeát, amelynek lakói a külső nyomásnak ellenállva igyekeznek túlélni és „megszülik ezt a fantasztikus történetet, amire felépül az egész héber Bibliat”.  

– Jönnek a rómaiak, lerombolják Judeát, megszűnik az állami lét, a zsidók szétszóródnak, és erre mi a válaszuk? Létrehozzák a Misnát, amelynek révén vadonatúj héber kultúra születik – tette hozzá Balázs Gábor. – Nem sokkal később a birodalomban a kereszténység államvallássá lesz, üldözik a zsidókat, erre a zsidók mit csinálnak? Megalkotják a Talmudot, ami még tovább fejleszti a zsidó kultúrát.

A fentiek szellemében Balázs Gábor úgy fogalmazott: a XX. században világválságok közepette születik meg egyrészt az, amit Entartete Kunstnak, elfajzott művészetnek neveznek, másrészt pedig a zsidó nemzeti mozgalom. Kialakul a faji alapú antiszemitizmus, a zsidóság is belső válságokkal küzd, mire megszületik a cionista gondolat, megkezdődik a nemzet újjászületése, s nagyjából ugyanebben az időben létrejön az avantgard művészete, amely – hangsúlyozta Balázs Gábor – „szerény véleményem szerint a művészettörténet legcsodálatosabb fejezete”. 

– És most itt vagyunk mi, akik válogathatunk a megoldatlan vagy megoldhatatlan válságok között, és mit csinálunk? E tanácskozással megpróbálunk olyan tudományos, kulturális értéket teremteni, ami, ha nem is lesz méltó folytatása a nagyoknak, legalább törekszik rá – mondta. 

Vörös Kata (Fotó: OR-ZSE/Facebook)

Balázs Gábor a beszéde végén megköszönte az OR-ZSE, a Mazsihisz és a Rumbach-zsinagóga hozzájárulását a tanácskozáshoz, majd külön kiemelte Gábor György és Gyenge Zoltán munkáját a szervezésben. Nagy köszönetet mondott Vörös Katának, az OR-ZSE tanársegédjének is, mondván: „ha Kata nem lett volna mindvégig velünk, ez a konferencia sem volna”.  

A konferenciáról szóló sorozatunk első részét itt olvashatják. A rabbiképző által a konferenciáról megosztott Facebook-posztot itt találják.

(Címlapkép: Max Nordau 1906 körül. Forrás: Wikipédia)