Oktatási hagyományok folytatása a Debreceni Zsidó Hitközségen

2021. November 06. / 19:09


Oktatási hagyományok folytatása a Debreceni Zsidó Hitközségen

A zsidó oktatás és a zsidó kultúra ismertetése egykor és most, avagy „Dr. Kardos Alberttől napjainkig” címmel tartottunk konferenciát október 24-én vasárnap a hitközség Bajcsy Zsilinszky utcai székházában.

Heller Zsolt, a Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet operatív igazgatója nyitotta meg a konferenciát. A hallgatók több előadáson keresztül juthattak a 100 éves Zsidó Gimnázium emlékére alapozva a jelen és jövő oktatási lehetőségéhez és terveihez.

A Debreceni Zsidó Tudományos és Kulturális Kutatóintézet és a Debreceni Zsidó Hitközség közös rendezvényén elsőként Kreisler Gábor, a Debreceni Zsidó Szabadegyetem vezetője tartott előadást. Hallhattunk az egykori gimnázium legendás múltjáról, melynek alapja az évkönyvekben és szájhagyomány útján fennmaradt emlékek voltak. A kiváló tantestület egyedi oktatási módszereivel elért eredményeit – fennállása 23 éve alatt – csak a holokauszt borzalmai határolták be. 

A délután díszvendége, Földes Laci bácsi, a gimnázium egykori tanulója volt. A visszaemlékezés, a vele folytatott beszélgetés érzékeltette az akkori gimnázium hangulatát. Hallottunk a vasárnapi iskolába járásról, Kárpáti Károly tornatanár, olimpikon segítőkészségéről.

A néhai igazgató, dr. Kardos Albert életútját Heller Zsolt mutatta be. Emlékeztünk a korabeli történelmi korra, a numerus clausus sújtó hatására, az iskola támogatóira, az oktatás eredményeire számszerű adatokkal.

Dr. Forisek Péter, a Debreceni Egyetem Tanárképzési Központ főigazgatója szerint a történelmi adatközlés és modernitás témakörével jutottunk ki a múltból. Az előadás anyaga Csont István, Debreceni Egyetem Phd. hallgatójával együtt készült.

Már működnek a Debreceni Egyetem és a Debreceni Zsidó Hitközség sikeres projektjei, melyek a kulturális, a turisztikai és a történelem oktatás területeire terjednek ki. A fejlesztés jövőjéről, és a 3D VR technológiáról is hallottunk.

A zsidó oktatás és ismeretterjesztés jövőbeni lehetőségeiről Horovitz Tamás, a hitközség elnöke tartott előadást, melynek alapja a Debreceni Zsidónegyed. Felidézte a múltat, és a közelmúltban felújított zsidó negyedet, mely népszerű lett városunkban. A múltra alapozunk, de előre kell lépnünk. A Kárpát-medencei zsidóság történetét bemutató oktatási és emlékközpont is tervezés alatt áll, melyet a város támogat.

Az oktatás kiemelt feladatunk. Polgári rendszerhez illeszkedő, de a zsidó hagyományokra épülő, zsidó oktatást tervezünk.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Megdöbbentő, hogy hol volt a Hamász adatkezelő központja
Mazsihisz hírek
Izrael budapesti nagykövete a Mazsihisz elnökénél