A JCC Budapest – Bálint Ház által alapított és évente kiosztott Hanukatalizátor-díjak rangját az adja, hogy a közösség szavaz a győztesekről. Ezért különösen nagy öröm számunkra, hogy a Tudás kategóriában a Mazsihisz egyik főrabbija, Radnóti Zoltán győzött, és a Tett kategória nyertese, Winkler Miksa is a Szövetségünkhöz kötődik.
Tegnap osztották ki az idei Hanukatalizátor-díjakat, és nagy örömönkre a három kategóriából (ÉLMÉNY, TETT és TUDÁS) kettőben olyan jelöltek kapták a legtöbb a szavazatot, akik hozzánk, a Mazsihiszhez kötődnek.
A TETT kategória győztesével, Winkler Miksával a díjátadó után váltottunk pár szót. Mint mondta: meglepte, hogy ő lett a kategória győztese, hiszen ő maga voltaképpen csak dolgozik... (Igen, ez a szerénység jellemző a mindenki által oly szeretett Winkler Miksára!). Hozzátette azt is: elképzelhető, hogy sokan a siófoki nyári zsinagóga működtetéséért és az ott tartott szombatfogadásaiért szavaztak rá, igaz, ő azt inkább az élmény kategóriába sorolta volna.
Mindenesetre látszott a szemén, hogy nagy örömöt szerzett neki a díj – az pedig a közösséget dicséri, hogy valamicskét visszaadott Winkler Miksának abból a sok-sok jóból, amit tőle kapott a magyar zsidó közösség az elmúlt évtizedekben.
Winkler Miksa jelölése:
Az idejét, energiáját és pénzét nem kímélve a legnemesebb ügyekben segíti a magyar zsidó közösséget. Elhagyott zsidó temetőket gondoz, „nyári” zsinagógát működtet Siófokon, egyéni segítséget ad mindenkinek, aki hozzá fordul. Szerény, szelíd ember, akitől soha nem hallani rossz szót senkire. Ha Magyarországon van cádik (igaz ember), akkor ő közéjük tartozik.
– A TETT kategóriában volt a legerősebb mezőny, hiszen a jelöltek között volt az országos főrabbi, a rabbitestület elnöke és mások. Számomra nagy megtiszteltetés egy ilyen erős mezőnyben győzni – így kommentálta a TUDÁS kategóriában elnyert Hanukatalizátor-díjat Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója, az újbudai Bét Sálom zsinagóga rabbija. Hozzátette: külön örült annak, hogy a TETT kategóriában is a Mazsihisz-BZSH egyik lelkes tagja, Winkler Miksa kapta a legtöbb szavazatot.
Radnóti Zoltán 2016-ban is Hanukatalizátor-díjat kapott, az erről szóló beszámolónkat ITT olvashatják.
Radnóti Zoltán jelölése:
A Budapesti Rabbiság igazgatójaként és a Bét Sálom zsinagóga rabbijaként mindent megtesz azért, hogy a neológ zsidóság színvonalas ismeretekkel gazdagodjon és tudásorientált legyen. Közösségépítő tevékenysége, a hagyományt a modernséggel ötvöző szellemisége révén kivételesen népszerű, és ennek egyik oka, hogy a zsidóságot érintő közügyekben mindig bátran megnyilvánul.
Fotók: Kinneret Photo/Nagy Ákos
Illusztráció: Alekszej Hulsov/Pixabay