A kulturális és innovációs miniszterrel találkoztak a Mazsihisz vezetői
November 7-én,
csütörtökön hivatalában fogadta Dr. Hankó Balázs, kulturális és innovációs
miniszter Prof. dr. Grósz Andort, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz)
elnökét, Dr. Kunos Pétert, a Mazsihisz-BZSH ügyvezető igazgatóját, valamint Darvas
István főrabbit, az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem (OR-ZSE) elnökét.
A megbeszélésen
áttekintették a Mazsihisz-BZSH (Budapesti Zsidó Hitközség) által fenntartott Országos Rabbiképző – Zsidó
egyetem a magyar felsőoktatásban betöltött szerepét, jelenlegi helyzetét,
eredményeit, valamint az infrastrukturális és működési problémáit.

A találkozón
egyeztettek arról is, milyen új lehetőségeket látnak az egyetemen folyó oktatási
területek jövőbeni bővítésére. A jelentős infrastrukturális fejlesztések
mellett szó volt az egyetem humán erőforrásának bővítéséről is.
A megbeszélés
résztvevői hangsúlyozták: az egyetem további fejlődése és működése
szempontjából rendkívül nagy jelentősége van annak, hogy a kormány a
felújításra vonatkozó döntése értelmében Kelet-Közép-Európa egyetlen zsidó
egyeteme az intézmény 150 éves évfordulójára újul meg. Így a tervezett nagyléptékű
beruházásnak köszönhetően az OR-ZSE a 21. században is méltóképpen töltheti be
küldetését.
A Kulturális és
Innovációs Minisztériummal való együttműködés az OR-ZSE felújításán túl további
témákra is kiterjed, így a minisztérium többek között a Mazsihisz-BZSH legnagyobb
kulturális rendezvényét, a Zsidó Kulturális Fesztivált is támogatja.
Kicsoda az ember? Meghalt Hankiss Ágnes
Mi van, ha magunkon nevetünk? – Réz András az UNSEREINER-ről
28. Zsidó Kulturális Fesztivál: elindult a jegyértékesítés a Dohány utcai zsinagóga programjaira
Megalakult a Magyar Holokausztkutatók Hálózata Egyesület
Lior Raz Budapesten: a Fauda sztárjával találkozhat a közönség
Jom kipur – A zsidó naptár egyik legszentebb napja
Zsidó vallásjog és állami jog: az élet védelme és a döntés szabadsága – a Mazsihisz állásfoglalása
Péntek este a szombattal együtt köszönt be Szukot, a sátrak ünnepe