„Rájuk és rátok is figyelünk”  – elkezdődtek az 5. Kolozsvári Zsidó Napok

2019. Október 25. / 09:41


„Rájuk és rátok is figyelünk” – elkezdődtek az 5. Kolozsvári Zsidó Napok

Szerző: Kácsor Zsolt

Heisler András, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) elnöke és Deák Andrea, a Határtalan Kultúra program főszervezője köszöntötte az immár ötödik alkalommal megrendezett Kolozsvári Zsidó Napok közönségét a helyi Belvárosi Unitárius templomban tegnap este. A rendezvényorozat október 27-ig tart.


Ötödször vagyunk Kolozsváron, eddig háromszor voltunk Beregszászon, és Szabadkán a szövetségünk jeleként már ott magasodik egy három méter magas hanukia, amelyet összetartozásunk jeleként adományoztunk a helyi közösségnek. Rájuk és rátok is figyelünk. A Kolozsvári Zsidó Napokon megszólaló zenék, versek, előadások révén felidézzük az egykor voltakat, a békebeli zsidók és nem zsidók értékteremtő szimbiózisa tükröt tart elénk, amelyben olykor magunkra ismerhetünk, mert ők: mi vagyunk – e szavakkal nyitotta meg az 5. Kolozsvári Zsidó Napokat Heisler András, a Mazsihisz elnöke csütörtök este a helyi Belvárosi Unitárius templomban. 

Az elnök a megnyitó beszédében hangsúlyozta: a múlt század tragédiáinak következményeként Közép-Kelet-Európában Magyarországon él a legnagyobb számú zsidóság, mintegy százezer fő, ami számunkra nem csak lehetőség, hanem felelősség is. A Talmud tanítása szerint minden zsidó felelős minden zsidóért, és a Mazsihisz ennek a felelősségnek a tudatában szervezi a Határtalan kultúra című programsorozatát.

A megnyitón rajta kívül Deák Andrea, a rendezvénysorozat főszervezője köszöntötte az egybegyűlteket, aki azt mondta, hogy az erdélyi kisebbségek, zsidók, magyarok és cigányok dalaiban nem csak a szomorúság közös, hanem az is, hogy időről-időre fölcsendülnek bennük az öröm és a remény akkordjai is, legfőképpen olyankor, ha az egymás iránt érzett szeretetet kell megénekelni. „Ha egyetlen mondatban kellene összefoglalnom, hogy most miért is gyűltünk össze, s miért leszünk együtt a következő napokban, akkor azt mondanám: az egymás iránt érzett szeretet hozott össze minket, ami legyőzhetetlen erő” – mondta. 

A megnyitó rendezvényen a Malek Andi Soulistic együttes adta elő a Yiddish Swing című műsorát, mától pedig a Tranzit Házba, a Bulgakov Kávéházba és a Vallásszabadság Házába várják az 5. Kolozsvári Zsidó Napok közönségét különleges programokkal. 

Fellép a Zsidó Pavarotti címmel kitüntetett, és 2015-ben Európa legjobb kántorhangjának választott Nógrádi Gergely főkántor Teszter Nelli zongoraművésszel. Bemutatják az 1945 című, világhírű film írójának, Szántó T. Gábornak az Európa szimfónia című, új regényét. Emlékező előadást láthatnak a Kolozsváron elhunyt Janovics Jenő (1872-1945), a magyar film egyik úttörőjének, a kolozsvári filmgyártás megteremtőjének tiszteletére. Volt egyszer, volt egy nagy író címmel Kányádi Sándor alakját és költészetét idézi meg Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongoraművész.  Az érdeklődők történelmi sétán vehetnek részt a kolozsvári zsidóság életének egykori helyszínein Sipos Dávid vezetésével. 

A fesztivál zárónapján, október 27-én este 7-től a budapesti Sabbathsong Klezmer Band hászid, jiddis, izraeli dalokat, hóra- és örmény dallamokat, arabos hatású, jazzes, keringős, a roma zenét is magába olvasztó koncertet ad Örömzene címmel  a Tranzit Házban.

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek