Pissarro-ügy: A zsidó műgyűjtő örököseinek javára döntött a bíróság

2020. Július 03. / 08:57


Pissarro-ügy: A zsidó műgyűjtő örököseinek javára döntött a bíróság

Visszakerül egy párizsi zsidó műgyűjtő, Simon Bauer örököseihez egy, a nácik által több mint hetven éve elrabolt Pissarro-kép – így döntött a francia ítélőbíróság, amely hosszú évek óta tartó pereskedés végére tett pontot. Simon Bauert Párizs német megszállásának ideje alatt semmizték ki, majd a nácikkal kollaboráló Vichy-rezsim 1943-ban el is kobozta gyűjteményét. 


Az 1887-ben Camille Pissarro által festett La cueillette des pois (Az aratás) című festmény a második világháborúig volt Simon Bauer tulajdonában, a zsidó műgyűjtő kollekcióját a nácikkal kollaboráló Vichy-kormány kobozta el. 

A festményt egy amerikai házaspár 1995-ben vásárolta meg  a New York-i Christie's aukciósház árverésén 800 ezer dollárért (250 millió forintért). 2016-ban egy kiállításra kölcsönadták a képet a párizsi Marmottan Múzeumnak, Simon Bauer leszármazottai akkor indítottak pert a festmény visszaadásáért. Az alkotást a francia kulturális minisztérium is nyilvántartásba vette, ami fontos szerepet játszott a per alakulásában.

A francia ítélőbíróság a héten meghozott ítéletében úgy döntött, hogy Pissarro képe az eredeti tulajdonos, Simon Bauer örököseit illeti meg.

Forrás: Euronews

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Megemlékezések
Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán
2024. Április 17. / 18:27

Zsidó emlékhelyek Nagykanizsán

Mazsihisz hírek
Az OR-ZSE hallgatói önkéntes munkán a Szeretetkórházban