Ne izgulj, nem kérdezik, hogy zsidó vagy-e

2019. Március 08. / 12:05


Ne izgulj, nem kérdezik, hogy zsidó vagy-e

Szerző: Kácsor Zsolt

Már megkezdődött az önkéntesek toborzása és válogatása az idei budapesti Maccabi Európa Játékokra. Munkatársunk is jelentkezett, és most javában táplálja a reményeket.


Jelentkeztem az idei Maccabi Európa Játékokra, szóval én is ott leszek 2019. július 29-e és augusztus 7-e között  a „zsidó olimpián” Budapesten. Tudom, ez nyugtalanítóan hangzik, de mindjárt megmagyarázom. Szeretném rögtön az elején megnyugtatni azokat a sportolókat, akik erre az aggasztó hírre fölkapták a fejüket, hogy nem kell bennem konkurenciát látni, nem sportolóként leszek jelen, hanem civil önkéntesként.

Feltéve persze, ha átmegyek a szűrőn. Stílusosabban szólva megugrom a lécet.

Mert aki önkéntes akar lenni, annak át kell esnie egy személyes beszélgetésen. Én még nem tudom, hogy megugrottam-e a lécet, mindenesetre a héten átestem ezen a bizonyos beszélgetésen, és utólag nagyon sajnálom, hogy csak egyszer kell ilyesmire menni, mert nagyon jó volt. A Hidegkúti Nándor Stadionban beszéltünk meg találkozót, egy harmadik emeleti irodahelyiségben, ahonnan gyönyörű kilátás nyílt a zöld pályára. (Ja, igen, akinek a focipályáról esetleg eszébe jutott a foci: igen, a Maccabi játékokon lesz labdarúgás is!)

Befelé menet összefutottam György Bencével, a játékok sajtófőnökével, akivel elviccelődtünk arról, hogy milyen érdekes lenne, ha önkéntesként különböző sajtóorgánumokkal tartanám a kapcsolatot a versenyek alatt. De remélem, hogy Bence tényleg csak viccelt – elvégre túl sok újságírót ismerek ahhoz, hogy túl jó véleményem legyen róluk (figyelem: az utóbbi tagmondatban a szerző az önirónia eszközével élt).

 Az irodahelyiségben az EMG 2019 nevű szervezőcég önkéntes divíziójának vezetője várja a jelentkezőket, de ettől a nagyon hivatalosnak hangzó címtől nem kell megijedni. A divízióvezetőt Dancsi Noéminek hívják, és igen kedves, igen mosolygós, igen barátságos nő. Arról érdeklődött, hogy milyen feladatokat látnék el a játékok alatt. Fogadhatom a sportolókat a reptéren, elkísérhetem őket a szállásukra, kommandírozhatom a versenyzőket a szállásról a versenyhelyszínekre, és így tovább. Ez nem olyan könnyű, mint amilyennek hangzik, hiszen a tervek szerint húsz sportágban háromezer (!) sportoló jön Budapestre, őket kell majd mozgatni a szállás és a helyszínek (Duna Aréna, Hajós Alfréd uszoda, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Orczy-kerti campusa, és az új Hidegkuti Nándor Stadion) között. Noémivel kicsit franciául is beszélgettünk, mert megtudtam róla, hogy élt Franciaországban. Nagyon lelkes volt amiatt a pár mondat miatt, amit franciául makogtam (hiszen franciák is jönnek a Maccabira), de ki kellett ábrándítanom, hogy az angol jobban megy.

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy aki önkéntesnek jelentkezik, jó, ha tud egy-két idegen nyelvet, mert e nélkül nem fog menni.

Angolul beszéltük meg azt is, hogy mind a tíz napot nem tudom vállalni, de az első öt nap alatt rendelkezésre állok – ami pedig a munkát illeti, végül abban maradtunk, hogy reptéri fogadóberendezés leszek: a Ferihegyről kísérem majd a csoportokat a kijelölt hotelekbe.

Aki azt fontolgatja, hogy szeretne önkéntes lenni, de nem zsidó, azt megnyugtatom: nem kérdeznek rá arra, hogy az ember zsidó-e. A sportolók esetében ez elvárás, de önkéntes bárki lehet, aki megfelel. Tessék hát jelentkezni bátran, még vannak szabad helyek. Én meg a következő hetekben izgulok: remélem, jó benyomást tettem Noémire, és hamarosan mehetek a felkészítő tanfolyamra. Jó buli lesz, legalábbis remélem.

Persze, van B-tervem is. Mivel feltétlenül ott akarok lenni a budapesti Maccabi játékokon (ilyen alkalom nem lesz még egy az életemben), ha nem válok be önkéntesként, akkor jelentkezem tudósítónak. Nem egy ravasz terv, tudom. De működni szokott.

(Címlapképünk illusztráció)

#maccabiwfans  #maccabiworld  #maccabihun

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Hírek, lapszemle
Krausz Éva 80 éve előfizetője az idén 80 éves Új Életnek
Zsidó ünnepek
Még lehet jelentkezni a Dohány körzet Széder-estjére