70 éve lépett életbe a sárga csillag viselését előíró törvény: Ma este elsötétül a Parlament

2014. Április 04. / 13:09


70 éve lépett életbe a sárga csillag viselését előíró törvény: Ma este elsötétül a Parlament

A sárga csillag viselését előíró törvény 70. évfordulóján este 8 órától egy órára lekapcsolják a Parlament díszkivilágítását.


Pénteken lesz a hetven éves évfordulója annak a miniszterelnöki rendeletnek, mely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek.

A Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártjának javaslatára péntek este nyolc és kilenc óra között lekapcsolják a Parlament díszvilágítását, a hetven évvel ezelőtt életbe lépett első olyan rendeletre emlékezve, amely hátrányosan érintette a zsidó lakosságot – közölte a párt csütörtökön.

70 évvel ezelőtt, április 4-én éjfélkor lépett hatályba az a kormányrendelet, amely kötelezővé tette a zsidó származású magyar állampolgároknak, hogy sárga csillagot viseljenek - mondta Schmuck Andor pártelnök, aki levélben fordult Kövér László házelnökhöz, hogy a zsidóüldözés áldozatai előtt tisztelegve kapcsoltassa le a Parlament díszkivilágítását egy órára.

“Ma emberi tisztességről, demokrata szándékáról tanúbizonyságot téve, a házelnök úr levélben tájékoztatott, hogy egyetért a kezdeményezésemmel” – közölte a politikus.

Kövér László válaszlevelében azt írta: a Magyarország német megszállásának másnapján meghozott miniszterelnöki rendelet “fájdalmas jelképe volt annak a tragikus folyamatnak, amely a jogfosztásokkal kezdődött és a haláltáborokba torkollott”.

Schmuck Andor csütörtökön kezdeményezte az összes, választáson induló párt elnökénél, hogy erre az egy órára függesszék fel a kampányt, és emlékezzenek az áldozatokra együtt a Duna-parti holokauszt-emlékműnél, a Cipőknél. (MTI)


mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Zsidó világ
Darvas rabbi: Mit teszel, ha jó neked?
2024. December 19. / 09:33

Darvas rabbi: Mit teszel, ha jó neked?

Izrael védelmében
Bocsánat, de nem a telepesek a béke akadályai Izraelben