Izraelben föltártak egy erődöt, amely a makkabeusok győzelmét hirdeti

2021. November 17. / 13:49


Izraelben föltártak egy erődöt, amely a makkabeusok győzelmét hirdeti

Izraelben egy hellenisztikus korból származó erődöt tártak fel, amelyet a görögök ellen harcoló zsidó makkabeusok romboltak le az i. e. 2. század végén – jelentette a The Times of Israel hírportál. Jeruzsálemtől mintegy 60 kilométerre délre, a Lakis erdőben bukkantak az ókori erőd nyomaira. Az építmény minden bizonnyal a közeli Maresa várost védte, amely Nagy Sándor egyik utódállama, a Szeleukida birodalom egyik helyi erőssége volt.  


Az erőd romjai közt fegyvereket, érméket és elszenesedett gerendákat találtak, melyek a zsidó makkabeus uralkodó családdal, a Hasmóneus dinasztiával történt összecsapásra utalnak.

Az ásatások során egy 15 méter széles és 15 méter hosszú, i. e. 112 körül emelt épületet tártak fel, amelynek falai több mint három méter vastagok voltak, és kívül lejtős, nagy kövekből épültek, hogy ne tudjanak felmászni rajtuk. Belül hét szoba és egy lépcsőház volt, amely az elpusztult második emeletre vezetett. 

A régészek becslése szerint az épület körülbelül öt méter magas lehetett, és mivel domb tetején emelkedett, remek kilátást nyújtott az ENSZ világörökségi helyszínére, a közeli Maresa hellenisztikus városra. 

Az Izraeli Régészeti Hatóság (IAA) szakemberei szerint az erőd a Maresa körüli védelmi vonal része volt, de a Hasmóneusok mintegy 2100 évvel ezelőtt bevették. Győzelmük a hellenisztikus utódállam fölött megteremtette a független zsidó állam lehetőségét, amely addig állhatott fenn, amíg meg nem jelent a térségben és le nem győzte a helyiek ellenállását a Római Birodalom. 

Az idén november 28-án kezdődő hanuka ünnepe a zsidók görögök felett aratott győzelmének az emlékét idézi fel, amelynek újabb régészeti bizonyítéka ez a frissen feltárt erőd.

(MTI)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek