Címkék

Magyar zsidó közösség

Zsidó világ / 2024. December 17. / 20:05

Figyelem, ma éjfélig még szavazhatunk a Hanukatalizátor Díj idei jelöltjeire!

A Bálint Ház által meghirdetett Hanukatalizátor Díj alapja három kulcsfogalom: Élmény, Tudás és Tett. E három kategória idei jelöltjei között ott van a Mazsihisz számos rabbija, valamint a Mazsihisz fenntartásában működő intézmények (pl. az OR-ZSE) több dolgozója is. A díjazottak névsorát holnap este hirdetik ki, de szavazni még mindig lehet, egészen ma éjfélig. Mindenkit arra biztatunk, hogy szavazzon az általa legérdemesebbnek tartott jelöltre!

Kultúra / 2024. November 19. / 10:59

Egy fény a szorongatásban – kötetbemutató Székesfehérváron

A honlapunkon már többször méltatott, különleges könyv bemutatójára várják az érdeklődőket Székesfehérváron. A Fleischmann Izrael (képünkön) által írt és Villányi Benjámin által szerkesztett, Egy fény a szorongatásban című könyvről lesz szó a Vörösmarty Színház kávézójában november 24-én, ezen a héten vasárnap délután 4 órától. A rendezvényen a szerkesztő beszél a szerzőről és a szövegről.

Megemlékezések / 2024. Szeptember 17. / 15:25

Farkas Zsófia: Orvosnők és orvosok a Bródy Adél Izraelita Gyermekkórházban

Mint korábban beszámoltunk róla: a Mazsihisz és a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) emléktáblát helyezett el a Bródy Adél Izraelita Gyermekkórház tiszteletére a budapesti Szabolcs utcában. Az eseményen dr. Grósz Andor Mazsihisz-elnökön kívül beszédet mondott Farkas Zsófia művészettörténész, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltár munkatársa és dr. Harmat György, a MGYT vezetőségi tagja is.

Hírek, lapszemle / 2024. Szeptember 17. / 09:26

Dr. Róna Iván: Komoly hiátussal nézünk szembe vidéken

A HetiTV vendége volt a minap dr. Róna Iván, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) turisztikai igazgatója, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) alelnöke, aki egyrészt természetesen a hazai turizmus jelenlegi helyzetéről osztotta meg gondolatait. A szakember ugyanakkor kitért a magyar zsidó közösségi életre is, mint mondta, ezen a téren vidéken sajnos komoly hiátussal nézünk szembe. VIDEÓ

Zsidó világ / 2024. Július 30. / 10:02

„Zolirabbi" blogja: Miért kapott Etele nevet egy magyar zsidó újszülött 1941-ben?

„Erősködtem tovább, mint az öcsödi nevelőszülők, hogy Etele nevet nem adtak egy vallásos zsidó családban, és lehetséges, hogy csak az adatbevitel során történt hiba, lehet, hogy Endre vagy Efrájim, csak a gépíró elrontotta..." – írja egy különleges névadás hátteréről Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója a Zolirabbi című blogjának legújabb bejegyzésében.

Zsidó világ / 2024. Június 30. / 08:40

Héber Imre klub: Az 1920-21-es évek a magyar zsidóság életéből

A Hegedűs Gyula utcai zsinagógában működő Héber Imre klub következő foglalkozásán az 1920-21-es éveknek a magyar zsidóságot érintő mozzanatairól hallhatnak előadást. A két előadó Ádám Mária és Villányi András.

Oktatás / 2024. Május 28. / 09:03

Amerikai elitegyetemisták Budapesten, avagy „érzékenyítés" testközelből

A Harvard és a Yale húsz-húsz hallgatója látogatott Budapestre, hogy megismerkedjen a magyar zsidóság történetével, s főleg a jelenével. Az egyetemisták jártak a Mazsihisz-székházban, a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban, valamint a Dohány-zsinagógában. Vezetőjük Erdős Zebulon (Harvard) volt, akit az út egyik izraeli vezetője így nevezett: „a magyar zsidóság amerikai nagykövete”.

Izrael / 2024. Február 27. / 20:44

Elhunyt Lusztig Éva, a magyar zsidóság cfáti emlékmúzeumának társalapítója

Izraelben 94 éves korában meghalt Lusztig Éva (Hava), a magyar nyelvterületről származó zsidóság cfáti emlékmúzeumának, a magyar zsidók egyik legfontosabb gyűjteményének a társalapítója – közölte kedden a családja.

Mazsihisz hírek / 2024. Február 13. / 13:43

A Mazsihisz székházában a HIPA delegációja

A Magyarországon dolgozó külföldi tudósítókat tömörítő Hungarian International Press Association (HIPA) delegációja látogatott ma a Mazsihisz Síp utcai székházába, ahol dr. Grósz Andor, a Szövetség elnöke tájékoztatta a megjelenteket a magyar zsidóság XX. századi történetéről és jelenlegi helyzetéről.

Megemlékezések / 2024. Február 10. / 19:45

Ma 105 éve született Komlós Juci, a legmosolygósabb színésznő

A színészcsaládból származó, így már három (!) évesen színpadra állt Komlós Juci 1919. február 10-én született Szabadkán, és 2011. április 5-én hunyt el Budapesten. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Jászai Mari-díjas művésznő a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja volt. Halálának 10. évfordulóján közteret neveztek el a II. kerületben. Legyen áldott az emléke!

Élet + forma / 2024. Február 09. / 09:33

Az élet nagy kérdései – folytatódik a MAZS Alapítvány kvízjátéka

A nagy érdeklődésre való tekintettel meghosszabbítja a hanukakor indított kvízjátékát a Magyarországi Zsidó Szociális Segély Alapítvány (MAZS). A február 14-ig tartó játékos kezdeményezés célja, hogy a közösség alaposabban megismerje a MAZS Alapítvány támogatási formáit és programjait. A válaszadók között 10 darab 10 ezer forint értékű könyvutalványt sorsolnak ki.

Mazsihisz hírek / 2024. Január 31. / 12:30

Dr. Nógrádi Péter: „Most mindannyiunknak össze kell fognunk”

– A Mazsihisz kiléit illetően a partneri viszony és a szolidaritás a legfőbb érték a másik fél érdekeinek megértésével és tiszteletben tartásával – nyilatkozta dr. Nógrádi Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) közelmúltban megválasztott alelnöke, akit az új tisztségéből fakadó terveiről, elképzeléseiről kérdeztünk.