Ma lett 84 éves Komoróczy Géza – éltesse az Örökkévaló 120 évig

2021. Augusztus 11. / 19:25


Ma lett 84 éves Komoróczy Géza – éltesse az Örökkévaló 120 évig

Szerző: Kácsor Zsolt

A magyar hebraisztika kiemelkedő alakja, Komoróczy Géza hebraista, asszíriológus, történész, az ELTE Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének nyugalmazott professzora ma töltötte be élete 84. évét. Megszámlálhatatlanul sokat tett a magyar zsidóság történetének jobb megismeréséért, amiért a zsidóság örök hálával tartozik neki. Éltesse az Örökkévaló 120 évig!


Komoróczy Géza 1937. augusztus 11-én Budapesten született, holott családi gyökerei nem a fővároshoz kötik: magyar nemesi ősei a mai Borsod-Abaúj-Zemplén megyében voltak földbirtokosok, felmenőit egészen Luxemburgi Zsigmond király (1368-1437) koráig tudja visszavezetni. 

A vészkorszakban gyermekként tanúja volt a kassai zsidók 1944-es deportálásának, majd a történelem kerekének forgásával a magyarok kitelepítése következett: 1945-ben a Komoróczy családot is vonatra rakták és kirakták a magyar határon. Így lett a református felvidéki magyar fiúból sárospataki, miskolci, debreceni, majd budapesti diák. 

Kitűnően tanult, több nyelven beszélt – mindig is érdekelték az idegen nyelvek –, s mivel megnyerte az Országos Középiskolai Tanulmányi Versenyt magyarból és történelemből, az 1956-os érettségije után felvételi nélkül kerülhetett be a pesti bölcsészkarra. Egyetemistaként a tudomány olyan óriási mestereitől tanulhatott, mint Borzsák István, Dobrovits Aladár, Hahn István vagy Harmatta János professzor. 

S hogy nem zsidó létére miképpen került közel a zsidósághoz? 

A kötődése még korai diákéveire datálható, 18 évesen ugyanis az ókori Kelet kulturális örökségéről írt dolgozatot egy minisztériumi pályázatra, amelyen első helyezést ért el. Tudatában volt annak, hogy a Biblia mélyreható ismerete nélkül nem sok keresnivalója akad az ókortudomány területén, így egészen korán „bibliás ember” lett belőle. A szent szövegeket mind eredetiben olvashatja, hiszen óriási nyelvtudással rendelkezik: ugyanúgy otthon van a sumér, akkád és arámi nyelvben, mint a görögben, a latinban, a héberben, s még sorolhatnánk a némettel, angollal és más világnyelvekkel. 

Komoróczy Géza volt az ELTE mai Assziriológiai és Hebraisztikai Tanszékének alapítója, vezetője és hosszú évtizedeken át meghatározó jelentőségű oktatója, így túlzás nélkül kijelenthető, hogy ezen a tudományterületen ma mindenki az ő köpönyegéből bújt elő.

Egyik fő műve a 2012-ben több mint kétezer oldalon, két kötetben a Kalligramnál megjelent A zsidók története Magyarországon című mű –  s vélhetően nincs is olyan magyar zsidó család, ahol ez a könyv ne volna ott a polcon. 

Sok szeretettel köszöntjük 84. születésnapja alkalmából Komoróczy Géza professzort, s kívánjuk neki, hogy még sokáig dolgozzon erőben, egészségben a magyar tudomány épülésére és a magyar zsidóság szellemi gazdagodására. 

(Fotó: NOL.hu)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek