Binjomin rabbi: A pihenés, amiért egész életünkben dolgozunk

– Ezekben a hetekben sokat olvasunk a Tórából a pusztai Szentély [Miskán] építésének munkálatairól. Héberül: melechet hámiskán. A pusztai Szentély lényege és célja, hogy az Örökkévaló a földre helyezze a jelenlétét – írja Szántó-Várnagy Binjomin, a Bét Jehuda közösség rabbija. Mint fogalmaz: aki nem tartja a szombatot, az nem tapasztalhatja meg, hogy milyen az a létezés, amikor nem készülünk, csak egyszerűen vagyunk.

A héberben kétféle szót is használunk a munkára. Az egyik, ami ebben a kifejezésben áll: meláchá. A másik – mely szintén gyakran előfordul a Szentély kapcsán – az ávodá. Így jelöli ugyanis a Tóra a Szentélyben történő áldozati szolgálatot, melyet a kohénok végeznek.

A héber szavaknak ún. gyökbetűi vannak. A meláchá szó gyökbetűi: mem, lamed, alef, káf. Csupán egyetlen gyökbetűben tér el a király [melech] szó gyökbetűitől: mem, lamed, káf.

A Miskán, a pusztai Szentély lényege és célja, hogy az Örökkévaló a földre helyezze a jelenlétét, melyet a Bölcsek királyságnak [málchut] is szoktak nevezni:

„Építsenek nekem Szentélyt, hogy közöttük lakhassak.” (Mózes 2., 25:8)

Így a meláchá [munka] az, ami előkészíti a málchutot [királyságot].

Talán még pontosabb, ha magyarul „munkálat”-nak nevezzük. Hiszen ez az, ami előkészíti a Szentélyt. Amikor pedig elkészül, akkor nincsen benne többé meláchá, csak ávodá, vagyis szolgálat.

A Tóra megparancsolja, hogy szombaton pihenjünk meg:

„Hat napon át végezz munkát [meláchá], és a hetedik nap szent legyen nektek, szombatok szombatja az Örökkévalónak.” (Mózes 2., 35:2)

Láthatjuk ebből, hogy szombaton éppen az a fajta munka a tilos, ami a Szentély épülését előkészíti (szemben az ávodával, ami a meglévő Szentélyben történik).

Persze, nem biztos, hogy a mi hat napon át végzett munkánk ugyanolyan szent, mint a Szentély építése. Az azonban kiderül, hogy a hat napos munkánk célja a felkészülés. Szombaton azonban nincs mire készülnünk. Ezért is nevezik Bölcseink a szombatot úgy, hogy „olyan, mint az eljövendő világ” [méén olám hábá] (Beráchot 57b).

Azok az emberek, akik csak ritkán tesznek fel mély kérdéseket saját maguknak, könnyen beleeshetnek ebbe a hibába: életük nagy részét kitöltik a munkával.

Készülődnek, de igazából maguk sem tudják, hogy mire. Ha kérdéseket tennénk fel nekik, azt mondanánk, hogy „kell a megélhetésre”, ami bizonyosan részben igaz is, de korántsem magyarázza meg erőfeszítéseik és életvitelük minden részletét.

Aki nem tartja a szombatot, az nem tapasztalhatja meg, hogy milyen az a létezés, amikor nem készülünk, csak egyszerűen vagyunk.

Ebben a létezésben egyrészt alkalmunk nyílik arra, hogy letisztultabb és nyugodtabb szemszögből tekinthessünk életünkre és céljainkra. Másrészt, ha munkát [meláchá] nem is, de ávodát [szolgálatot] végezhetünk.

De mi is az az ávodá? Gyökbetűi megegyeznek az eved [szolga] szóval. A szolga állandóan készenlétben van, hogy elvégezze azt, amit az ura kér tőle.

Első látásra nem könnyű értelmezni azt, hogy hogyan lehetséges egyáltalán az Örökkévalót szolgálni. Hiszen neki mindene megvan: nincsen semmire szüksége, és mi nem tudunk adni semmit Őneki.

Sokkal könnyebben értelmezhető a szolgálat az ember részéről: állandó készenlétben van, és éberen igyekszik figyelni, hogy mi az, amiben még tud fejlődni, szellemileg épülni. Mert ezzel szolgálja az Örökkévalót, ha közelebb kerül Hozzá. Ez pedig állandó, és nincsen vége. Az Örökkévaló ugyanis végtelen, és az ember számára tartalmas cél az, hogy igyekezzen közeledni Őhozzá.

Forrás: Szántó-Várnagy Binjomin/Facebook