Megjelent az 5785-ös naptár a Mazsihisz kiadásában

2024. Október 02. / 13:10


Megjelent az 5785-ös naptár a Mazsihisz kiadásában

Az új évben is gyönyörű naptárat használhatunk majd, köszönet érte minden közreműködőnek! A naptárt Radnóti Zoltán főrabbi, a Budapesti Rabbiság igazgatója szerkesztette Bence Réka segítségével, a grafikai munka Tausz Gábor Ezrát dicséri, az előszót ezúttal Mester Tamás, a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) elnöke, a Mazsihisz alelnöke írta. A luáh a rabbiságon kapható a Mazsihisz budapesti székházában. Vegyék, használják, szeressék!

„Amikor nincsen tele az élet boldogsággal, amikor nincsen tele édes napfénnyel körülöttünk a levegő, amikor sok a gond és a nyomasztó szomorúság, amikor a jólét csillogása eltűnt és szegénység a sorsunk, amikor anyagi javak bőségéből nem lehet díszt varázsolni környező világunkba, akkor jó menekülni a lélek igazi hazájába, a szellemiségbe."

Ezt a Hevesi Simon főrabbitól származó mondatot idézi az 5785-ös luáh előszavában Mester Tamás BZSH-elnök, Mazsihisz-alelnök, aki arra biztatja a naptár olvasóit: „fogadják meg dr. Hevesi főrabbi intelmét: mártózzanak meg a zsidó szellemiség kifogyhatatlan tengerében, legyen segítségükre, hogy a 5785-ös zsinagógai esztenő is telve legyen örömmel és boldogsággal".

20241001_145312.jpg

A 2024 szeptembere és 2025 decembere közötti időszakot átfogó naptár a tavalyinál nagyobb formát és betőtípust kapott, ami megkönnyíti a luáh olvasását és használatát a gyöngébben látók számára is.

Mint mindig, megtalálhatjuk benne a főbb zsinagógai szokásokat és tudnivalókat, az 5786-os zsinagógai év 2025-re eső ünnepeit, a legfontosabb áldásokat, imákat, valamint a Mazsihisz-BZSH intézményeinek, valamint a Szövetséghez tartozó hitközségekeknek az elérhetőségeit.

Lesáná tová tikátévu vátehátému – legyenek jó évre beírva és bepecsételve!

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Kultúra
A Bella Ciao meglepő zsidó gyökerei
2024. November 06. / 11:34

A Bella Ciao meglepő zsidó gyökerei