Ledöntötték, folyóba dobták az ungvári hanukiát

2021. December 06. / 12:26


Ledöntötték, folyóba dobták az ungvári hanukiát

A hétvégén ismeretlenek az Ung folyóba döntötték az egykori zsinagóga, jelenleg a megyei filharmónia épülete mellett lévő nagyméretű hanukia fémágait – közölte Hanna Dan, a Kárpátaljai Megyei Rendőrség sajtószóvivője, adta hírül az UNIAN hírügynökség. A rongálást vasárnap kora délután fedezték fel.

A szóvivő elmondta, hogy az ungvári zsidó hitközség vasárnap 15 óra tájban értesítette a rendőrséget a rongálásról. A helyszínre érkező nyomozók kiterjedt adatgyűjtést végeztek, lehetséges szemtanúkat hallgattak ki és megtekintették a közelben található térfigyelő kamerák felvételeit.

Menáchem Mendel Wilhelm rabbi segítője, Dmitro Ravvina a Szuszpilne regionális tévécsatornának elmondta, hogy 14 óra 20 perckor (kelet-európai idő) a kommunális vállalat értesítette a hitközséget arról, hogy a 8 méter magas hanukia a folyóban van. Ezt követően hívták a rendőrséget és a katasztrófa-elhárítási szolgálatot, ők emelték ki a partra a hanukiát, amely előző este még a helyén állt. Vasárnap egy ideiglenesen felállított hanukián gyújtották meg az utolsó gyertyát.

Az Ukrajnai Zsidó Hitközségek Szövetsége emlékeztetett arra, idén ez már a hatodik eset, Kijevben, Dnyipróban és Rivnében is megrongálták a zsidó hanuka ünnep alkalmából felállított kilencágú gyertyatartó oszlopot. (Forrás: KISZó)

mazsihisz icon
Szeretnél értesülni új hírekről? Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy mindig friss híreket kapjon!

Ezek is érdekelhetnek

Élet + forma
„Team Mit Tud” – a Dohány Klubban
2024. Április 08. / 21:04

„Team Mit Tud” – a Dohány Klubban

Zsidó világ
Jonathan Sacks rabbi a micvákról
2024. Április 05. / 13:26

Jonathan Sacks rabbi a micvákról